Friss hírek

Archívum

Korrupciós botrány véletlen lehallgatásból

Hírfigyelő 10-02-19 1845
Összesen huszonnyolc személyre terjed ki a nyomozás, amely a tavalyi olaszországi G8-csúcstalálkozóhoz kötődő építkezésekre kiírt pályázatok körüli visszaélések ügyében folyik – közölte a firenzei ügyészség.
Még 2008-ban több millió eurós építkezések kezdődtek a Szardínia északkeleti csücskénél, a parttól nem messze fekvő egyik szigeten, La Maddalena kisvárosban, de a munka félbemaradt, mert a közép-olaszországi L,Aquilába helyezték át a csúcstalálkozó helyszínét, szolidaritásul az ott bekövetkezett pusztító földrengés után. A Maddalenán felhúzott félkész épületeket le kell bontani, mert nem biztonságosak. A gyanú szerint szabálytalanságok történtek az építési pályázatok odaítélésekor.

Az ügyészség kihallgatta Diego Anemone építési vállalkozót, aki állítólag prostituáltakat küldött Guido Bertolasónak, az olasz polgári védelem parancsnokának azért, hogy előnyhöz jusson az építési megbízások kiadásakor. Kihallgatták Angelo Balduccit is, a közpénzből való építkezéseket felügyelő legfelsőbb tanács szerdán letartóztatott elnökét és egy másik állami tisztségviselőt, Mauro Della Giovampaolát. A firenzei ügyészség egy helyi korrupciós ügyben folytatott nyomozás során lehallgatott telefonbeszélgetésekből - mintegy véletlenül - szerzett tudomást a szardíniai visszaélések gyanújáról.

Bertolaso eddig érdemben nem fûzött megjegyzést a vele szemben felhozott vádakhoz, csak annyit mondott, kész együttmûködni a hatóságokkal. Gianni Letta, az olasz kormány államtitkára védelmébe vette a Silvio Berlusconi kormányfő tanácsadójaként is ismert parancsnokot. Azt mondta, Bertolaso rendkívüli személyiség, aki továbbra is élvezi a bizalmat, és nem szabad elfelejteni, hogy mennyi mindent tett L'Aquiláért a tavaly áprilisi földrengés után.

 

(Forrás: www.nol.hu)

 


Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó