Friss hírek

Archívum

Kína MI-nagyhatalom lesz, és ez elég félelmetes

Kína MI-nagyhatalom lesz, és ez elég félelmetes

Hírfigyelő 18-07-06 666

dragonA pekingi kormány deklarált célja, hogy pár éven belül behozza a nyugatot, évtizedes távlatban pedig a világ domináns technológiai hatalma legyen a mesterséges intelligencia terén. A fejlődésnek már ma számos jele van: eltűnt a készpénz, gombaként szaporodnak az okosboltok, MI irányítja a forgalmat.

Ugyanakkor a korlátok is jelentősek, miközben elég visszás, hogy pont egy pártállami diktatúra próbálja kézbe venni a legfontosabb jelenkori technológiák egyikét. A projekt célja ugyanis a gazdaság fejlesztése mellett a tömeges megfigyelés és a társadalom kontrollja, ezáltal az egypártrendszer megszilárdítása.

Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja, hogy Peking elleni gazdasági háborúja “könnyen és gyorsan megnyerhető”, elég sok jele van annak, hogy Kína közel sem az a gyenge, alulfejlett, kereskedelemfüggő gazdaság, amelyet csak úgy sarokba lehet szorítani egy kis amerikai keménykedéssel. 

Sok más mellett az egyik ilyen jel, hogy a technológiai téren gyakran (és nem mindig jogtalanul) lesajnált Kína

ma már nem csak a fröccsöntött gagyiban és iPhone-összeszerelésben jelent konkurenciát, hanem az olyan hitech szektorokban is, mint a mesterséges intelligencia, amelyben 2025-re világvezetővé akarnak válni.

Az ambiciózus tervek pedig nem teljesen alaptalanok.

  • A kínai cégeknek szinte végtelen pénzforrás áll rendelkezésükre.
  • Az MI-szektor fejlődését segíti, hogy a helyi adatkezelési szabályok lazasága és a fogyasztói szokások miatt sokkal több adathoz jutnak hozzá, mint nyugati vetélytársaik.
  • Emellett jelentős támogatásra és súlyos megrendelésekre számíthatnak az államtól is, amely egyszerre próbálja a gazdaság és államigazgatás hatékonyságának javítására és a diktatúra megszilárdítására használni a mesterséges intelligenciát.

Egyelőre persze még nem tartanak ott, ahol Amerika, de gyorsan csökkentik lemaradásukat. Ami miatt az utóbbi időben egyre több nyugati cég, elemző és döntéshozó is azzal riogat, hogy a kínaiak tényleg beérhetik az Egyesült Államokat a jelenkor egyik legfontosabb technológiai szektorában. Ami

súlyos következményekkel járhat nemcsak a világ technológiai fejlődésére, hanem a világgazdaság működésére, a katonai erőviszonyokra és a demokrácia jövőjére nézve is.

Tovább a teljes cikkhez: Kína MI-nagyhatalom lesz, és ez elég félelmetes

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?