A háború természetének változása a békés hétköznapjainkat is átalakítja. A légitámadások 20. század eleji bevezetése, majd később a civil lakosság elleni kiterjesztése sok polgári védelmi forgatókönyvet átírt, óvóhelyeket teremtett, az egész földalatti metróhálózat értelmét újrafogalmazta, mint tömegbunkert.
„Aki sokat csacsog a telefonon, az az ellenséget segíti” – típusú plakátok és szlogenek a magatartásunkat célozták akkor, amikor a telekommunikáció első vezetékei becsatlakoztak a háborús gondolkodásba.
Két közös trend keseríti meg fokozatosan az életünket. Egyfelől, a civil lakosság egyre kitettebb lett a korábban kiszámítható frontvonalakon haladó csatákhoz, várostromokhoz képest: egyre nagyobb mélységben és mennyiségben érhették el az ellenséges erők a hátországot, megkerülve a katonai védelmet. A másik közös vonás e fentiekben, hogy az állam felvállalta feladataként az érdemi védelem megszervezését, az egyre újabb fenyegetések esetén is.
Előre készültek a konfliktusokra illetve vita nélkül egyértelmű volt, hogy az állam szervezi meg a lakosság hétköznapi életét háború idején. Míg az első trend egyértelmű a kibertérben, hiszen gyakorlatilag minden egyes polgárhoz elérhet egy ellenséges hatalom; addig az utóbbi messze nem ilyen egyértelmű, és innen adódik napjaink számos problémája.
Megjött az új hadviselés
Mára világos, hogy a kibertér hadviselési terület, amelyről a NATO a legutóbbi csúcstalálkozóján formális döntést is hozott 2016-ban. Ami az egész hibrid hadviseléssel, dezinformációval probléma, az adja a kiber magvát is: nincsenek nyíltan deklarált háborúk a kibertérben, viszont megy a folyamatos vérszívás.
Ebből jön az egyik legkomolyabb fejtörés: eddig világos volt, hogy háborús helyzetben az állam olyan területekre is belép, ahol békeidőben semmi keresnivalója, és az összes erőforrásával az állampolgárai védelmén dolgozik. Most egy darab hadüzenet nem hangzik el, ugyanakkor a polgári károk – szellemi tulajdon lopása, identitáslopások, befolyásolás, szabotázs – bőven megközelíthetik a fegyveres konfliktusok korábbi anyagi küszöbét.
Ez pedig azért lehetséges, mert a kibertérről kiderült, hogy mindent érint és egyre jobban bekebelez. A döntéshozók viszont a mai napig erősen szektoriális módon érzékelik e fenyegetést, ezzel szemben úgy tűnik, valóban az egész horizontot betölti:
- A kormányzati szektor teljes egészében érintett: a kormányzati infrastruktúrák lehallgatásától (Obama elektromos naptárába beleolvastak az oroszok, vagy épp a hollandok nézték a moszkvai iroda ajtaját), illetve a szabotázsától (észtek elleni DDoS támadás) a közszolgáltatások veszélyeztetésén át (kijevi tranzisztorállomás elleni támadás) az államtitkok tudatos, kommunikációs célú kiszivárogtatásáig (DNC-anyagok a Wikileaksen) a skála hihetetlen széles, és egyre csak szélesedik.
- A vállalati szektor szintén veszélyeztetett: az adatrombolástól a felhőben tárolt adatok ellopásán át a szellemi tulajdon óriási mennyiségű kitalicskázásáig (amely megelőzésére még éppen egy kínai-amerikai egyezmény is született 2015-ben), az ipari létesítmények elleni konkrét támadásokig (mint egy német vasmű leolvasztása). Egyes szektorokban nagyobb az össztársadalmi kockázat. A pénzügyi szereplők kritikus tömegének leállása, elérhetetlensége vagy adatvesztése társadalmi káoszt okozhat, amely könnyen 24 órán belül fizikai erőszakhoz vezethet. Az energiapiaci szereplőknél az elektromos áramellátás kiesése vezethet akár emberéletek elvesztéséhez, kiszámíthatatlan társadalmi reakciókhoz. A telekommunikáció és internet leállását remélhetőleg túlélhetjük, ugyanakkor számtalan szolgáltatás szenvedne behozhatatlan veszteséget.
- Végül a polgárok személyesen is ki vannak téve a kibertérbeli kockázatoknak. A személyiséglopások az amerikai Federal Communications Commission adatai szerint évi 9 millió főt, magáncégek más felmérései alapján akár ennek közel dupláját érinthetik. A zsarolóprogramok a mi családi fényképeinket és privát levelezésünket tehetik tönkre; a rosszindulatú kriptobányász kódok pedig az eszközeink processzorait égetik ki. Ha pedig nincs áram, vagy az áruházláncban kifogy az árú, vagy éppen nem lehet online a banki rendszerben elszámolni, úgy rögtön a saját bőrünkön érezhetjük a krízist. Úgy is mondhatni, hogy elég azokra a közelmúltbeli napokra gondolni, amikor átszakadt a nyugati civilizáció vékony kérge, ahogy az megtörtént New Orleans-ban a hurrikán nyomán, Londonban a fosztogatások idején 2011-ben.
Tovább a teljes cikkhez:A kibertér mindent felfalhat
