2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Ez egyszerűen hihetetlen, szerdától újabb 8 forinttal csökken a benzin ára a kutakon

2020-03-30 340

Az olajár jelentős esése a hazai üzemanyagárakra is hatással van, szerdától ismét nagyot csökken a benzin ára a kutakon, a benzinár 8 forinttal 290-re mérséklődik majd, míg a gázolaj ára szerdán nem változik.

Eddig még soha nem látott mértékben zuhant a kőolaj ára márciusban, mely egyrészt a koronavírus megfékezése ellen tett karanténoknak köszönhető, másrészt pedig annak, hogy Szaúd-Arábia árháborút indított Oroszország ellen, mivel nem fogadták el az OPEC április elsejétől javasolt kitermeléscsökkentéseit, melynek következtében töménytelen mennyiségű olaj áraszthatja el a csökkenő üzemanyagfogyasztás által amúgy is megrogyott olaj piacát. Ezzel szemben a forint jelentősen gyengült az elmúlt napokban a dollár árfolyamához képest, de ez a hatás jóval enyhébb volt, mint az olajárakra nehezedő nyomás.

Az olajár igen jelentős esése után számítani lehetett arra, hogy a hazai üzemanyagárak jelentősen csökkenni kezdenek, a korábbi cikkünkben megírtuk, hogy ha a finomított termékek árváltozásából indulunk ki, akkor jelentős árcsökkenés jöhet a magyar kutakon. A Mol a múlt héten két lépésben összesen 20 forinttal csökkentette a benzin árát, míg a gázolaj ára a múlt héten nem változott.

Az árcsökkenésnek azonban ezzel még nincs vége, a holtankoljak információi szerint

SZERDÁN TOVÁBB CSÖKKEN A BENZIN ÁRA, A 95-ÖS BENZIN LITERENKÉNTI ÁTLAGÁRA BRUTTÓ 8 FORINTTAL 290 FORINTRA CSÖKKEN MAJD, MÍG A GÁZOLAJ ÁRA SZERDÁN NEM VÁLTOZIK.

Bár a gázolaj ára szerdán nem változik majd, azonban érdemes felidézni, hogy a gázolaj ára március 11. óta összesen 41 forinttal csökkent.

Forrás: www.portfolio.hu

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője