2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Magyarországon létesíthet gyárat a Huawei

2019-12-18 510

Magyarország a Huawei Technologies kiemelt európai központja marad, és arra is van esély, hogy a kínai telekommunikációs óriás újabb gyárat telepít ide, bár a tervezett európai üzem helyéről még nincs döntés – mondta a Huawei magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak.

Vu Pi-csiang elmondta, hogy miután az USA-ban feketelistára kerültek, az ottani tevékenységeiket, üzletüket, a kutatás-fejlesztést Kanadába költöztetik, egyes tevékenységeiket pedig Európába hozzák. A létesítendő üzem többek közt telekommunikációs vezetékes és mobilhálózatokhoz gyártana eszközöket, és bár arról egyelőre nem született döntés, hogy hova kerül majd, 

MAGYARORSZÁG ÁLLÍTÓLAG NAGYON JÓ POZÍCIÓBAN VAN, EGYEBEK MELLETT MERT TÖBB MINT TÍZ ÉVE ITT VAN A CÉG EURÓPAI ELLÁTÓKÖZPONTJA.

Ha a gyár nem is kerül ide, az európai üzlet bővülésében Magyarország mindenképpen fontos szerepet fog betölteni

 – tette hozzá Pi-csiang. Az igazgató arról is beszélt, hogy a legtöbb európai országgal az amerikai tiltás ellenére is jól tudnak együttműködni, az Egyesült Államoknak pedig szerinte nincs bizonyítéka az ellenük felhozott vádak alátámasztására.

A Huawei és Magyarország kapcsolata egyébként elég szoros: a magyar kormány már tavasszal is jelezte, hogy Magyarország elkötelezett a fontos magyarországi partnernek számító Huawei mellett, a kínai cég pedig a magyar 5G-hálózat kiépítésébe is beszáll -  értesült az index.hu.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője