2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Bloomberg: a világ legjobban teljesítő valutája a forint

2012-06-26 705
A világ legjobban teljesítő valutája lett a forint a Bloomberg összeállítása szerint annak köszönhetően, hogy elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutalappal tervezett tárgyalások megkezdésének útjából. A hírügynökség összeállítása szerint a tavaly második félévi 16 százalékos mélyrepülés után...

 ... a forint az idén eddig az euróval szemben 9,5 százalékkal, a dollárhoz viszonyítva 5,5 százalékkal erősödött. E tekintetben csupán a kolumbiai peso előzte meg. Az összeállításban megkérdezett elemzők szerint javultak a forint kilátásai is: a Societe Generale londoni feltörekvő piaci elemzője, Gaelle Blanchard például úgy látja, az év végére 285 forintra, 2013 végére 265 forintra erősödhet a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Nagyjából egy hónappal ezelőtt ugyanez az intézmény még Societe Generale 315 forintos eruóráfolyamot prognosztizált az IMF tárgyalások késlekedése miatt.

(MTI, Gazdasági Rádió)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője