2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Archívum

Ipari ingatlan piac a stabilizáció jegyében

2011-08-30 838
A budapesti ipari ingatlanok piaca stabilizálódott a tavalyi év során, és ez az állapot maradt jellemző az idei év első félévében is. A piac az egyensúly jeleit mutatja mind a kereslet-kínálat, mind a bérleti díjak tekintetében, és a közeljövőben is csak lassú, folyamatos javulást várunk.
„A piaci fejlemények megfeleltek a várakozásainknak, azaz a spekulatív fejlesztések jelentősen csökkentek, míg a kereslet a tavalyi év szintjén áll, illetve azt enyhén meghaladja.” – mondta a Colliers International budapesti irodájának legfrissebb piaci jelentése kapcsán Beck Tamás, az ingatlan-tanácsadó ügynökség ipari ingatlan üzletágának igazgatója.
            
Az év első felében nem nőtt a kínálat, új átadásra nem került sor, így a Budapest és környéke ipari ingatlanok állománya 1,797 millió m2-t tett ki. Az állomány mintegy 90%-ban „big box” építményekből áll, és a városi logisztikai projektek teszik ki a maradék 10%-ot. A fejlesztők továbbra is azon az állásponton vannak, hogy nem kezdenek bele új fejlesztésbe ameddig jelentősebb üres területek vannak a piacon. Ugyanakkor több piaci szereplőnek is rendelkezésére áll szabad telek kapacitás, így gyorsan tudnak reagálni a piaci folyamatokra s igény esetén akár öt-hat hónap alatt fel tudnak építeni egy új raktárközpontot.

A kereslettel kapcsolatban a szakember kifejtette, hogy a bérbeadások mértéke az első hat hónap során aktív keresletet mutatott, a 300 m2 feletti tranzakciók volumene 69 000 m2 volt, ami időarányosan megfelel a tavalyi év forgalmának. A nagyméretû bérleti tranzakciók továbbra is hiányoznak a piacról, 10 000 m2 feletti tranzakció egy sem volt, és 5 000 m2 felett is csak négy bérleti ügyletre került sor.
„Összességében elmondhatjuk, hogy a bérleti piac igen nagy aktivitást mutat. Sok cég keres megfelelő bérleményt, nézelődik a lehetőségek után, de továbbra is óvatosan lépnek s így a konkrét tranzakciók száma még relatív kevés marad.” – mondta Beck Tamás.

Az év első felében bizonyos mennyiségû ipari bérlemény felszabadulására is sor került az új bérletek és bővülések mellett, melyek így nagyjából kiegyensúlyozták egymást. Így a nettó piaci felszívás semleges volt, az üresedési ráta pedig stagnálást mutatott, s június végén 21,76%-on állt. Az üres terület mérete 391 000 m2-t tett ki a félév végén. Az üres területek továbbra is igen fragmentáltan helyezkednek el Budapesten és környékén. Míg 1 000–4 000 m2 között relatív könnyen lehet szabad helyet találni, addig 10 000 m2 és főleg 20 000 m2 fölötti egybefüggő területből csak kevés helyszínből lehet választani.

A bérleti díjak sem mutattak számottevő változást a félév során, így a nagyobb alapterületû, „big box” raktárbérlemények nettó kínálati bérleti díjai általában €3,2– 3,8/m2/hó között mozogtak, míg a városi logisztikai épületek tekintetében €5 körül alakultak. Az ipari ingatlanok adásvételi tranzakciós piacán kisebb mozgolódás volt tapasztalható az év első felében. Van némi érdeklődés, aktivitás az 5–20 000 m2 közötti telkekre, de a nagyobb projektekért továbbra sincs kereslet. A kisebb, 1–2 000 m2 méretû ipari felépítményekre is van itt-ott érdeklődés, de a nagyobb, 5 000 m2 felettieket már sokkal nehezebb eladni.

„A bérleti piacon azt várjuk, hogy a bérbeadás mértéke az első félévvel megegyező nagyságrendû lesz az év hátralevő részében, s így az éves érték valahol 120–160 000 m2 körül lehet majd, azaz meghaladhatja a 2010-es szintet. Az üresedés folyamatos, enyhe csökkenést mutathat az év végéig, és a bérleti díjakban is elképzelhető enyhe emelkedés” - összegezte várakozásait Beck Tamás.

A Colliers International teljes ipari ingatlan piaci jelentése letölthető a http://www.colliers.hu/content/view/60/57/lang,hu/ oldalról.


Forrás: Colliers International - OGH
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője