2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Kik járnak jól a jövő évi adóváltozásokkal?

2009-11-20 883
A keveset és a nagyon sokat keresők nem fognak érezni változást a nettó jövedelmükben január elsejétől - mondta el az InfoRádiónak a Deloitte adópartnere. Veszprémi István kiemelte: jelentős nettó megtakarítást a bruttó 250-300 ezer forintot keresők tapasztalhatnak majd.
Mindenféleképpen jobban járnak a bruttó 150 ezer és az egymillió forint között keresők januártól az szja-törvény változásait követően - mondta az InfoRádiónak a Deloitte adópartnere.

Veszprémi István kiemelte, hogy azok járnak igazán jól, akik bruttó 250-300 ezer forintos bérrel rendelkeznek, náluk jelentős nettó megtakarítást fog okozni a változás. Ugyanakkor alig fognak megtakarítást érezni a kiugróan sokat, illetve a nagyon keveset keresők - tette hozzá.

A munkavállalók oldaláról nem jelent semmilyen technikai változást a januártól életbe lépő módosítás, a bérszámfejtő papíron látnak majd mást, de az a lényeges, hogy mennyi a nettó összeg - közölte. A szuperbruttósítás révén a munkáltató által a munkavállaló után fizetett társadalombiztosítási jutalék is a jövedelemadó-alap részévé válik, így látható lesz, mennyibe kerül a munkaadónak a dolgozó.

A természetbeni juttatások változása a cafeteria rendszerekre gyakorol hatást - emelte ki a Deloitte adópartnere. Kifejtette: egy kedvezményesebb, 25 százalékos, illetve egy nagyobb adóteherrel rendelkező kategóriába sorolták be a természetbeni juttatásokat. Ha emelkedik a béren kívüli juttatások adó- és járulékterhelése, akkor kevesebb jut majd erre - hangsúlyozta.
 
 
(Forrás: www.inforadio.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője