2025. június 1., vasárnap - Tünde

Archívum

A kormány tudott a Mol-részvények orosz felvásárlásáról

2009-04-29 1025
Korábbi állításaival szemben a kormánynak volt előzetes információja a Mol-részvények felvásárlását célzó orosz akcióról, állítja Simicskó István, az országgyûlés nemzetbiztonsági bizottságának kereszténydemokrata elnöke.

Szerinte ezt részben Ficsor Ádám, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter is megerősítette. A kormányzat korábbi állításával ellentétben a nemzetbiztonsági bizottság ülésén kiderült, a szolgálatok a tranzakció előtt néhány nappal tájékoztatták a kormányt arról, hogy várhatóan gazdát cserél az OMV tulajdonában lévő 21,2 százalékos Mol részvénycsomag. "Kaptak tájékoztatást, lehetett érezni és tudni, hogy mi várható, és nem történtek meg azok a védelmi mechanizmusok, nem indították el azokat a folyamatokat, amelyek ellenlépésként ezt a tulajdonosi váltást megakadályozhatták volna" - mondta a bizottság elnöke, Simicskó István a testület keddi ülése után.

Ezt állítása szerint Ficsor Ádám, a titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszter is részben elismerte. Tóth Károly, a bizottság szocialista tagja is elismerte, hogy a kormány tudott a Mol-részvények iránti vásárlói szándékról, de szerinte két gazdasági társaság ügyletét nem lehetett megakadályozni. Szerinte akkor lenne baj, ha az állam és a szolgálatai nem tudtak volna az olajvállalat papírjainak eladásáról. Arról nem beszélt, hogy a kormány eddig miért tagadta, hogy tudomása volt az üzletről.

Ficsor Ádám szerint a tranzakció pontos részleteiről a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén tényekkel alátámasztva bemutatták, hogy a tranzakciót megakadályozni nem volt lehetőség. Simicskó elmondása szerint az Információs Hivatal, vagyis a hírszerzés úgy tájékoztatta a bizottságot, hogy ők hitelt érdemlően jelezték a tranzakció bekövetkeztét.

A kormány képviselői két nappal az OMV birtokában lévő 21,7 százaléknyi Mol-részvény orosz kézbe kerülése után azt állították a külügyi bizottság meghallgatásán, hogy nem volt előzetes értesülésük az oroszok terveiről. Pedig Gyurcsány Ferenc márciusban, a tranzakciót megelőző három hétben az osztrák kancellárral és az orosz elnökkel is találkozott.

Simicskó arra a kérdésre nem felelt, hogy milyen lépéseket kellett volna tennie a kormányzatnak a tőzsdei tranzakció megakadályozásáért, csak annyit mondott, hogy van nemzetközi gyakorlata annak, hogy a tulajdonosi szerkezet ilyen változását részben megakadályozza vagy legalább megnehezítse egy kormány.

Ficsor Ádám korábbi nyilatkozatában, amit a bizottság üléséről távozóban adott, még nem beszélt arról, hogy a kormánynak tudomása volt a készülő üzletről. Azt mondta, abban egyetértés volt a bizottsági ülésen, hogy cél a nemzeti olajvállalat stratégiai függetlenségének a megőrzése. Az ezzel kapcsolatos részletekről viszont már volt vita, olyan vita, amely segítheti a kormányzat jövőbeni munkáját.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ki kapja majd az uniós pénzeket az EU költségvetéséből? - 2025. június 11.

Ki kapja majd az uniós pénzeket az EU költségvetéséből? - 2025. június 11.

More details
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. június 4.

Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. június 4.

More details
Terjed a fauxductivity jelenség a fiatalok között! De mi is az?

Terjed a fauxductivity jelenség a fiatalok között! De mi is az?

More details
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

More details
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

More details
Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

More details
Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője