2025. május 10., szombat - Ármin

Archívum

Milliárdos beruházás az ipari parkban

2009-04-29 476
A válság kellős közepén beruházásról, munkahelyteremtésről beszámolni igazi különlegesség. Ez a mai nap pedig egy különleges nap, hiszen immár nyilvános, hogy a budapesti székhelyû Mikropakk Mûanyag- és Fémfeldolgozó Kft. közel egymilliárd forintból új üzemet épít a salgótarjáni ipari parkban.

 

 

Az április 30-án induló beruházás terveiről már korábban beszámoltunk Fazekas Gábor, a cég ügyvezetője akkor azt mondta, hogy alaposan fel szeretnének készülni a beruházásra, vizsgálják a lehetőségeket, sőt pályáztak is a szükséges források egy részére. Bár a cég saját bevallása szerint akkor is épített volna ha nem nyer, pályamunkájuk is sikeres lett, így három forrásból tudnak gazdálkodni. A GOP-pályázat, a banki hitel és az önerő biztosítja az egyébként igen különleges 3000 négyzetméteres üzemegység felépülését.

– Alaposan előkészítettük a beruházásunkat. Szinte az egész országot végigjártuk, Szegedtől Sárospatakig, végül Salgótarján mellett döntöttünk – mondta el portálunknak a Mikropakk ügyvezetője. Fontos szempont volt Budapest közelsége, az hogy legyen ipari múltja a kiszemelt városnak, de Salgótarján esetében más tényezők is jó pontot jelentettek. Ilyen szempont volt, hogy itt egy jó infrastruktúrával rendelkező ipari parkot találtunk és az is, hogy a közigazgatási szervek vezetői, az önkormányzat képviselői mindenben segítségünkre voltak. Úgy vettük észre, hogy ez az egész térségre jellemző, így jó szívvel döntöttünk a nógrádi megyeszékhely mellett. A tervek szerint kezdetben 25 főt foglalkoztat majd az igen komoly technikai színvonalon dolgozó, fröccsöntött mûanyag termékeket előállító cég. Ebből 18–20 fő lehet a gyártásban részt vevő alkalmazott, a többiek feladata logisztikai, adminisztratív jellegû lesz. Az év végére elkészülő impozáns épület kivitelezését melyet a GEON Kft. tervezett, alapos pályáztatás után a Weinberg 93 Kft. nyerte el, amelyik a tervek szerint helyi alvállalkozókat is szeretne bevonni a kivitelezési munkálatokba. A mûszaki lebonyolításért a Mester Kft. lesz a felelős.

– Mi alapvetően nyitott és igényes cég vagyunk, ennek megfelelően készítettük el az épület látványtervét és eszerint választottunk kivitelezőt is. Nem egy hagyományos kocka komplexumot tervezünk, szeretnénk felmutatni abból valamit, amit egykoron ipari építészetnek hívtak – mondta Fazekas Gábor. Az épület év végére készülhet el, ahogyan a cég képviselői fogalmaztak, karácsonyi ajándéknak szánják a mûködőképes üzem átadását. Ennek megfelelően a termelést jövő év első negyedévében szeretnék indítani, de a céldátum előtt a munkaerőt mindenképpen be kell tanítaniuk a budapesti központjukban.

– A kutatásfejlesztést és cégünk központját továbbra is a fővárosban tartjuk. A gyártás nagy része kerül Salgótarjánba, ennek megfelelő lesz a szervezeti felépítés is. Heti hét napban, napi 24 órában gyártunk majd, ami tulajdonképpen négy mûszakot jelent. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy hat napot dolgoznak az alkalmazottak, kettőt pedig pihennek. A termelésünk 90 százaléka exportra megy, elsősorban a csomagolóipar, elektronika, autó- és építőipari ágazatokba. Ez kívánja meg a talán szokatlan munkarendet, a csúcstechnológiát képviselő technológiát és ez eredményezi azt, hogy a Mikropakk az egyik legversenyképesebb cég a régióban – emelte ki Fazekas Gábor.

(Forrás: www.nport.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője