2025. december 3., szerda - Ferenc

Archívum

Két nagy cég települ Szolnokra

2008-11-13 475
Két külföldi nagybefektető épít üzemet a város 41 hektáros ipari parkjába a kedvező beruházási környezet miatt. Az új betelepülők egyike, a spanyol Segura csoport, amely 20 millió eurós beruházással autóalkatrész-gyártó üzemet épít. A másik a svájci Stadler alumínium vasúti kocsitesteket gyártó cég, amelynek 2008 végére elkészülő üzemében...

...várhatóan kétszázan fognak majd dolgozni. A spanyol beruházó 12 ezer négyzetméteres létesítmény építését tervezi. A tervek szerint az idén ősszel elkészül és a gyártóberendezések felszerelése után 2009 elején kezdi meg a termelést. A sajtolt és hegesztett autóalkatrészeket a nagy gépkocsigyártóknak előállító üzemben kezdetben 50-60, egy évvel később 120 embert kívánnak alkalmazni. A szükséges pénzt saját erőből és banki hitelből teremtették elő, míg a magyar államtól 200 millió forint támogatásban részesültek beruházásuk megvalósításához.

A Stadler 4,5 milliárd forintos beruházással 2008 végére elkészülő üzemében várhatóan kétszázan dolgoznak, és évente szintén 200 kocsiszekrényt állítanak elő. A Stadler Szolnokra települését a helyi önkormányzat azzal segítette, hogy ipari parkjában egy 8 hektárnyi területet adott 15 évre használatba 1 euró+áfa évi földhasználati díj ellenében.

Szolnok az elmúlt években több mint 1,5 milliárd forintot költött arra, hogy az ipari parkba vonzzon befektetőket.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

(Forrás: Üzleti Hírszerzés - www.fn.hu)  

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője