2025. július 7., hétfő - Appolónia

Archívum

Érthetetlen? - Ezért pörög tovább az új lakások piaca

2021-03-04 366

Sokakban felmerül a kérdés, hogy mi lehet a fővárosi újlakás-piac mozgatórugója, kik vásárolják meg azokat a lakásokat, amiknek átlagos kínálati ára 68, míg a medián ára 58 millió forint. Bár a lakásépítési engedélyek száma mérséklődött az elmúlt két év során, a korábban indított fejlesztések miatt a használatbavételi engedélyt kapott lakások száma 11 éves rekordot döntött tavaly, országosan 28 ezer, Budapesten több mint 6300 új lakással.

A fővárosban a XI. kerület lett a legnépszerűbb fejlesztési helyszín, így ottani példákon keresztül néztük meg, hogy mekkora beruházások épülnek, azokban kik vásárolnak lakásokat és milyen hatással lesz ez a kerület életére.

Az egyik legtöbb ingatlanfejlesztés évek óta a főváros XI. kerületében, Újbudán valósul meg, amit a tavalyi évre nézve a KSH lakásépítési számai is igazolnak. A Budapesten 2020-ban átadott 6341 lakás harmada, vagyis mintegy 2100 lakás készült el ott, amivel a pesti oldal legnépszerűbb kerületét, a XIII-at is maga mögé utasította. Ennek a mennyiségnek az elérésében nagy szerepet játszottak azok a fejlesztések, amelyek egyenként is legalább 200 lakással növelték a kerület lakásállományát. A tavalyi évben négy ilyen projekt készült el Újbudán, melyek közül a Budapesti Lakáspiaci Riport szerint a legnagyobb, 365 lakással a BudaPart beruházás második üteme volt.

Mekkora a kereslet az új lakások iránt?

Az értékesítési árak kapcsán gyakran elhangzik a kérdés, hogy ki veszi meg ezt a sok új lakást. Bár a tavalyi évben az elmúlt évtizedhez képest valóban sok lakás épült, tágabb kontextusban nézve az 1990 utáni időszakban volt további 12 olyan év, amikor szintén 28 ezer felett volt az átadott új lakások száma, 1960 és 1990 között pedig nem volt olyan év, amikor ne épült volna legalább 50 ezer lakás. Nem azt akarjuk ezzel üzenni, hogy most is ennyi lakásra lenne szükség évente, de tény, hogy a meglévő állományhoz képest az elmúlt tíz év kínálata egyáltalán nem tekinthető soknak. A budapesti lakásállomány ráadásul kimondottan elavult, a teljes állomány harmada a II. világháború előtt épült, miközben az 1990 után épült lakások állományon belüli részesedése mindössze 15 százalék. Éppen ezért lenne nagy szükség minél több új lakásra, hogy az energetikai szempontból korszerűtlen állomány megújulhasson.

 A teljes cikk: Érthetetlen? - Ezért pörög tovább az új lakások piaca

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

More details
Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

More details
„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye

„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye

More details
Új gasztronómiai élményközpont épül Érden

Új gasztronómiai élményközpont épül Érden

More details
Már lehet jelentkezni a Westend hackathonjára

Már lehet jelentkezni a Westend hackathonjára

More details
Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott

Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott

More details
A jogellenes tartalmak eltávolításának jogkövetkezményei

A jogellenes tartalmak eltávolításának jogkövetkezményei

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője