2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

A Market idei forgalma közel 200 milliárd forint körül alakulhat

2020-10-01 553

A Market Építő Zrt. idei forgalma 180 milliárd forint körül alakulhat, ami éves összevetésben a koronavírus-járvány negatív hatása ellenére is csupán 3-5 százalékos csökkenést jelent, az árbevétel várható alakulásában az is szerepet játszik, hogy a BMW gyár beruházása 2021-re tolódott – mondta a vállalat vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Scheer Sándor hozzátette, a vállalatot egészséges állapotban találta a vírus, ez annak is köszönhető, hogy a Marketnél vannak hosszabb átfutási idejű projektek (például Mol Campus, OTP Irodaház), amelyek kivitelezése a járványhelyzetben is folyamatos.

Az építőipar egészéről elmondta, hogy az ágazat a járvány alatt is folyamatosan dolgozott és termelt, a kialakult helyzetben a beruházók bizonytalanodtak el, ez a jelenség a home office térnyerése miatt az irodafejlesztéseknél is tapasztalható. A vezérigazgató szerint

a kialakult helyzetben a beruházók pozitív jelzést, az építési költségek csökkenését várják az építőipartól.
Scheer Sándor elmondta, kiváló kezdeményezésnek tartja Varga Mihály pénzügyminiszter legutóbbi ágazatot érintő bejelentését, ugyanis szerinte az engedélyekre, illetve a szakhatósági állásfoglalásra várakozó és ezért több hónapja holtpontra jutott projekteknél hozhat előrelépést, ha az építőipari akciócsoport beazonosítja a problémát és felgyorsítja az engedélyezési folyamatot.

Közölte, a Market Építő Zrt. 25 éves működése alatt 747 projektet valósított meg. A vállalatcsoport nagyságrendileg 1200 embert foglalkoztat. A vállalat a megrendeléseinek 75 százalékát a versenyszférából, 25 százalékát pedig az államtól kapja. A társaság 2019-es éves árbevételében a legnagyobb részt az ipari, logisztikai létesítmények, az irodák és a közintézmények kivitelezése adta.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Market Építő Zrt. nettó árbevétele 2019-ben 188,74 milliárd forint volt, ami 50,25 milliárd forintos növekedés az előző évhez képest. A vállalat tavaly adózás után 7,1 milliárd forint nyereséget ért el, míg 2018-ban 6,8 milliárd forintos nyereséggel zárt.

(A cikket a vg.hu oldalról szemléztük)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője