2025. április 20., vasárnap - Konrád, Tivadar

Archívum

Megszavazták a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosítását

2020-10-01 387

A Városligeti Építési Szabályzat változtatásait annak ellenére fogadták el, hogy már ismert volt, egy kedden közzétett kormányrendelet hatályba lépése után a főváros nem módosíthatja a vonatkozó építési szabályokat. Egyebek mellett döntöttek a turisztikai vállalkozások megsegítéséről is.

Megszavazta a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosítását szerdán a Fővárosi Közgyűlés: 18-an támogatták, 10-en ellenezték a javaslatot, egy képviselő pedig tartózkodott. Az előterjesztés felidézi, hogy a meg nem kezdett kivitelezésű nagylétesítmények, azaz az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Fővárosi Városligeti Színház, valamint egyes kiszolgáló, kiegészítő rendeltetésű önálló vendéglátó és kereskedelmi létesítmények építési helyét szünteti meg a módosítás. A cél, hogy a tervezett épületek helyén teljes értékű zöldfelület alakulhasson ki elsődlegesen közparki funkcióval.

Az elfogadott javaslat - egyebek mellett - pontosítja a területi hatályt, a vendéglátó teraszok, méretét és elhelyezését, a park növényállományának védelmében módosítja az előrírásokat, kiegészül a megújuló energiaforrásra vonatkozó előírásokkal és talajszonda elhelyezéséről is rendelkezik.

A közgyűlés elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester indítványát, amely a Kós Károly sétány "főúthálózati szerepköre" megszüntetésének közlekedési feltételei közé emeli be azt, hogy

a Szegedi út és a Nagy Lajos király útja között közvetlen közúti kapcsolatot teremtsenek a vasúti sínek "különszintű keresztezésével".

A javaslat elfogadása előtti vitában Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: a közgyűlés mostani döntése jogszerűtlen, mivel az ellentétes a témában kedden született kormányrendelettel. Emlékeztetett arra: a miniszterelnök korábban arra tett ígéretet, hogy azok az épületek nem készülnek el a Városligetben, amelyeket a főváros nem szeretne, ennek megfelelően nem is kezdődtek el építkezések a területen. Láng Zsolt hozzátette, hogy a kormány tárgyalni szeretne arról, miként lehet európai szinten is kivételes módon megújítani a Városligetet. Kiemelte, nem értik a városvezetés miért fél az egyeztetéstől és miért akarja egy életre lezárni a terület rendezésének kérdését.

Karácsony Gergely a közgyűlés ülése előtti utolsó pillanatban megjelent kormányrendeletre az ülés előtt a Facebookon úgy reagált, hogy azzal a kormány újranyitja a "Városliget-csatát", megpróbálja felülírni a budapesti választói akaratot és a miniszterelnök adott szavát. A közgyűlés ülésén a Városliget további beépítése ellen emelt szót Horváth Csaba (MSZP), a XIV. kerület; Niedermüller Péter (DK), a VII. kerület és V. Naszályi Márta (Párbeszéd), az I. kerület polgármestere.

Karácsony Gergely zárszavában úgy fogalmazott: a városvezetés nagyvonalú kompromisszumot ajánlott a kormánynak azzal, hogy hagyták a Városligetben már elkezdett beruházások befejezését. A főpolgármester szerint több engedményt már nem tudnak tenni, elvi alapvetésük ugyanis, hogy a Városligetet nem lehet beépíteni. Megjegyezte,

a főváros korábban elfogadott stratégiája szerint minden hasonló fejlesztést a rozsdaövezetben kellene megvalósítani, ráadásul nem tömbösítve, hanem a városban elszórtan létrehozva.

"Nem kezdünk fejlesztést a városvezetés támogatása nélkül. A Ligetben nem kezdünk új építkezést" - írta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára szerdai Twitter-bejegyzésében. Fürjes Balázs úgy fogalmazott: bíznak benne, hogy a városvezetés kész lesz érdemi párbeszédre a tényekről, és egyszer támogatni fogja a PeCsa (Petőfi Csarnok) helyére tervezett Nemzeti Galériát, több zöldfelülettel.

Kedvezmény a turisztikai mikro- és kisvállalkozásoknak

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel kedvezményes bérleti és közterület-használati díjjal segítik Budapesten a turisztikai ágazat mikro- és kisvállalkozóit, valamint a taxisok is engedményt kapnak a drosztdíjból - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A fővárosi önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok bérleti díjából adandó kedvezményt az árbevétel-csökkenés arányában határozzák meg. Ennek feltétele, hogy a bérlőnél augusztus végéhez képest érdemi elbocsátások ne legyenek. A kedvezmény maximális mértéke 90 százalék. A fővárosi területeken a vendéglátóteraszok után fizetendő közterület-használati hozzájárulásból 2021. március 31-ig 90 százalékos kedvezményt adnak. A taxik drosztdíjaiból 70 százalék kedvezményt nyújtanak, úgy, hogy a csökkentést a jövő évi díjból vonják le.

A Fidesz-KDNP-frakció módosító javaslatára a testület felkérte Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésén kezdeményezzen rendeletmódosítást annak érdekében, hogy

a taxisok az idén kapjanak felmentést a tíz évnél régebbi gépjárművük kötelező cseréje alól.

A Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jegyezte előterjesztést a képviselők egyhangúlag támogatták.

A közgyűlés döntése előtti vitában Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, a városvezetés azt követően nyújtotta be a koronavírus-járvány gazdasági hatásait elsőként kezelő javaslatát, hogy a kormánypártok egy 95 százalékban megegyező tartamú indítvánnyal álltak elő. Hangsúlyozta, mérhetetlenül antidemokratikusnak tartják, hogy a városházi többség nem engedte napirendre venni a Fidesz-KDNP javaslatát.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a város már régóta helyiségbérleti kedvezményekkel segíti a turisztikai szektorban dolgozó vállalkozásokat. Szólt arról is, a főváros elsődlegesen nem a vállalkozásokat, hanem közvetlenül a munkavállalókat kívánja segíteni, ezért határoztak meg 90 százalékban azt a határt, ameddig a segítségre pályázóknak meg kell tartaniuk alkalmazottaikat.

A Fővárosi Közgyűlés - 27 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett - jóváhagyta a hivatásturizmus fejlesztését célzó stratégiai együttműködési keretmegállapodás megkötését. A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, a Magyar Kongresszusi Iroda Kft., valamint a fővárosi önkormányzat és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. között létrejövő együttműködés célja a főváros nemzetközi pozíciójának megőrzése és erősítése, továbbá minél több nemzetközi konferencia Budapestre vonzása.

Mint az elfogadott előterjesztésben olvasható, a fővárosban realizálódik az összes magyarországi hivatásturisztikai, ezen belül az üzleti rendezvények 73 százaléka. A konferenciavárosok ranglistáján 2019-ben Budapest a 20. helyet foglalta el a világ 400 rangos konferenciahelyszíne közül.

(Forrás: infostrt.hu - MTI - Nyitókép: MTI/Mónus Márton)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Magyar IT-cég a Financial Times leggyorsabban növekvő vállalatai közt

Magyar IT-cég a Financial Times leggyorsabban növekvő vállalatai közt

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

More details
Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

More details
Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

More details
Így áll az autómentes Duna-parti városnegyed építése

Így áll az autómentes Duna-parti városnegyed építése

More details
Új trendek felé nyit a Gin Market Budapest, 2025. június 13-14.

Új trendek felé nyit a Gin Market Budapest, 2025. június 13-14.

More details
AI-influenszerek forradalmasítják az oktatást

AI-influenszerek forradalmasítják az oktatást

More details
A Z generáció nem igazítja az életét a munkához

A Z generáció nem igazítja az életét a munkához

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője