2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Új forrásokkal és egyszerűsített pályázati eljárásokkal érkeznek az új KKV pályázatok

2020-09-17 395

Új Európai Uniós forráslehetőségek nyílnak meg a kis- és középvállalkozások fejlesztésére a 2021-2027-es európai uniós pályázati ciklusban, és jól járnak a Pest megyeiek is! A pályázati eljárások egyszerűsödni fognak, lesznek úgynevezett tömegpályázatok, amelyeket negyedévente hirdetnek meg, és ezekről 3-4 hónap alatt döntések is születnek.

A pályázatok nem a hagyományos rendszer szerint fognak működni, nem kell külön eszközre, foglalkoztatásra, digitalizációra, energiahatékonyságra, képzésre és más fejlesztési célokra pályázni, hanem csak magára a beruházásra, amelyhez – a felsorolt – szakmai részek tartoznak. Így lesz a kis- és középvállalkozói (kkv) stratégia high-tech és zöld.

Lesznek továbbá úgynevezett kiválósági pályázatok. Ezek esetében, ha valaki vállalja, hogy az elkövetkező két évben a hozzáadott értékét 20, 30, 40, 50, illetve 60 százalékkal növeli, akkor pályázatát 4-6 hónap alatt elbírálva forrásokhoz tud jutni, de már a pályázat beadásakor meg tudja kezdeni a beruházást.

Elérhetővé válnak úgynevezett transformers pályázatok, ami azt jelenti, hogy a támogatói összeget a támogatói okirat kiállítása után egyben odaadják a vállalkozásoknak, egyelőre hitel formájában, és amint teljesülnek a feltételek, a finanszírozás vissza nem térítendő támogatássá alakul.

Végül, jó hír a Pest megyeieknek, az elkövetkező pályázati ciklusban Pest megye különálló régió lesz, ezért sokkal nagyobb uniós támogatásban részesülhetnek az itt működő vállalkozások, mint eddig.

(Forrás: www.palyazatok.org)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője