2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Térképen mutatjuk, hova költözik a legtöbb magyar

2020-09-02 445

Megingathatatlan a fővárosi agglomeráció vándorlási többlete, de az országban mégsem ez a terület a listavezető: a Velencei-tavat és a Balaton környékét arányaiban még az agglomerációnál is többen
választják, vagyis sokkal többen költöztek oda, mint ahányan elhagyják a térséget - derül ki az Otthon Centrum tanulmányából.

A tanulmány ezer lakosra vetítve az ország 197 járásának vándorlási mérlegét foglalja össze, vagyis, hogy az adott járásban pozitív vagy negatív volt-e az elmúlt három évben az oda- és az elköltözők aránya.

„Továbbra is a fővárosi agglomeráció a legkedveltebb vándorlási célpont. Pest megye szinte összes járásában pozitív volt a mérleg 2017 és 2019 között. Ez azt jelenti, hogy ezekbe a járásokba a vizsgált időszakban többen költöztek, mint ahányan elmentek onnan” – összegezte a legutóbbi három év adatait Soóki-Tóth Gábor.

Az elemzési vezető azt is elmondta, hogy Pest megye járásai közül, népességarányosan:

  • a legtöbben a Szigetszentmiklósi járást választották (21,1 ezrelék),
  • amit a Szobi járás (19,8 ezrelék)
  • és a Ráckevei járás (19,1 ezrelék) követ a pozitív mérlegű járások rangsorában.

A fővárosi agglomeráció kiemelkedő kedveltségét mutatja, hogy a tíz legnagyobb vándorlási nyereségű járás közül nyolc Pest megyében található. Az oda és elvándorlók abszolút számát tekintve ugyancsak a Szigetszentmiklósi járás áll az élen. Erre a vidékre 2600 fővel többen érkeztek, mint ahányan a térségben található települések elhagyása mellett döntöttek. A második helyen holtversenyben a Gödöllői és a Győri járás végzett 2300 fővel. A legkisebb többletet Pest megye délnyugati részén mutatta ki az elemzés: a Ceglédi és Nagykőrösi járás (3 ezrelék) jelentősen elmaradt Pest megye többi járásától.

Az ország 197 járása közül mégsem egy pest megyei járásban mutatkozott a legnagyobb vándorlási többlet, hanem a Velencei-tónál és a Balatonnál.

A vándorlási toplista nyerteseiről Soóki-Tóth Gábor elmondta, hogy

A legnagyobb nyereség a Gárdonyi járásban volt 28,5 ezrelékes többlettel, amelyet Balatonalmádi járás követett 25,5 ezrelékkel. Bár ezek az értékek fajlagosan kiemelkedők, abszolút értékben nézve 1000, illetve 650 fő többletet jelent a két térség számára. Ettől jelentősen lemaradvakövetkezett a Siófoki járás 5,4 ezrelékes értékkel.

A Balaton körüli járások között jelentősen mérséklődött a vándorlási mérlegben tapasztalt különbség. A Balatonfüredi és a Keszthelyi járás vándorlási nyeresége csökkent, csak úgy, mint a Tapolcai, Fonyódi, Marcali járások vándorlási vesztesége. Ezzel szemben a fővárosi kerületek többsége 1000 lakosra vetítve a semleges +/-5 fő zónában mozgott az utóbbi három év átlaga alapján.

Budapesten a legtöbben az V. kerületet választották lakóhelyül, ahol 8,2 ezrelékes többlet jelentkezett, míg a legnagyobb csökkenés a IV. kerületben mutatkozott - 7,5 ezrelékkel.

A teljes cikk: Térképen mutatjuk, hova költözik a legtöbb magyar

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője