Friss hírek

Archívum

Fogat növesztettek laborban

Hírfigyelő 09-02-26 678
A fogzománc az egyik olyan anyag a szervezetben, ami soha nem termelődik újra, ez okozza a szuvas fogakat. Ha meg tudnák oldani, hogy regenerálódjon, valószínûleg soha nem lenne szükségünk fogászra. Amerikai tudósok azonosították a zománcért felelős gént, és jóslataik szerint így előbb-utóbb új fogászati technika alakulhat ki.

Tudósok megtalálták a módját annak, hogy hogyan lehetne laboratóriumi körülmények közt fogat növeszteni. Ezzel a felfedezéssel véget érne a klasszikus fogászat több ezer éves története, hiszen soha többé nem lenne szükségünk fogtömésre, vagy mûfogakra.

Az oregoni tudóscsapatnak sikerült azonosítani a fogzománc képződéséért felelős gént. Előzetes kutatásokban már megtalálták a fog többi, belső részéért felelős gént, de a fogzománc különbözött ezektől, mert önmagától nem termelődik újra a szervezetben. Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tudósai most betömhetik ezt a rést.

Egereken végzett kísérletek során azonosították a gént, aminek a Ctip2 nevet adták. Ennek több feladata is van, többek közt immunválaszokért és bőr és az idegek bizonyos funkciójáért is felel.

„Kifejezetten ritka, hogy egy génnek több funkciója legyen, és ezelőtt fogalmunk se volt, hogy mi szabályozza a fogzománc termelődését" - mondta Dr. Chrissa Kioussi vezető kutató.

Ha sikerülne gyakorlatban alkalmazni a fogzománctermelő technológiát, az megelőzné a fogak kilyukadását, és így fogtömésre se lenne szükség többé. „Sok munka lesz kialakítani az ezen a technológián alapuló fogászatot, de biztos, hogy mûködne. Nagyon klassz lenne, ha a jövőben így kezelhetnénk a fogakat.

A kutatások jelentőségét más tudósok is megerősítették, Paul Sharpe, a King's Collage London Fogászati Intézményének szakértője szerint „Ha megtalálják a módját a fogzománc regenerálódásának, akkor megtalálják a fog javításának a módját."

 (Forrás: www.index.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó