Friss hírek

Archívum

Építés alatt a Citypoint9 harmadik fázisa

Hírfigyelő 09-03-02 1160
A Convergence Capital fejlesztéseként megvalósuló Citypoint9 projekt az elmúlt években egyre erősödő városi logisztikai igényekre kínál folyamatosan bővülő megoldást az üzleti szféra számára. A park jelenlegi 85%-os telítettségét követően 2009 második negyedévében immár a logisztikai központ harmadik fázisa, a 9.100 m2-es „C” épület kerül majd átadásra.
A legkisebb bérelhető raktáregység itt is 510 m2 lesz, az iroda és egyéb helyiségek pedig továbbra is a bérlői igények szerint kerülnek kialakításra, tudtuk meg Dobos Csabától, a Colliers International Budapesti irodájának ipari ingatlanokra szakosodott tanácsadójától.  A bróker két sikeres üzletkötésről is beszámolt.

A 2008-as szerződéskötést követően 2009 márciusában költözik a Citypoint9-be az építőiparban érdekelt, melegburkolattal foglalkozó New York-i székhelyû bérlő, a Nastasi & Associations Inc. A cég, amely idén tavasszal kezdi meg üzleti tevékenységét Magyarországon, hosszú távú bérleti szerződést írt alá közel 500 m2 raktár-, és 100 m2 irodaterületre.  

A másik szerződést a zuhanykabinokat gyártó Roltechnik Hungária Kft.-vel írták alá 2009 januárjában. A bérlő az átadás előtt levő "C" épület két egységére – 920 m2 raktár-, valamint 100 m2 irodaterületre – szerződött ugyancsak hosszú távra, 2009 júniusi beköltözéssel. A cég az előbérleti szerződés aláírása után már januárban megkezdte mûködését, ideiglenes jelleggel a park "D" épületében.  

Forrás: O|G|H

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó