Az arc nélküli ember már régóta nem álcázza magát. Sőt. Láthatóan élvezi a média érdeklődését. Markus Wolf, az NDK külföldi hírszerzésének egykori feje évtizedekig legenda volt a nyugati elhárítás számára. 1978-ig senki sem tudta, hogy néz ki a férfi, aki - többek között - beépítette a német kémtörténet leghíresebb ügynökét, Günter Guillaume-ot a bonni kancelláriára és ezzel előidézte Willy Brandt nyugatnémet kancellár bukását.
Wolf ma, 83 évesen arisztokratikus öregúrnak tûnik. Szálfaegyenes, elegáns, diszkrét arcszesz illata lengi körül. Nem emlékeztet tipikus szocialista funkcionáriusra. Még a keze sem remeg, amikor a kávéscsészéért nyúl. "A politika megkeményített" - mondja. Pedig Markus Wolf nemcsak legendás kémfőnök, hanem egy prominens német-zsidó értelmiségi család sarja: a nácik elől Svájcba, majd a Szovjetunióba emigráltak, Markus és öccse, Konrad ott végezték a tanulmányaikat. Apjuk, Friedrich Wolf neves drámaíró volt, 1982-ben elhunyt öccse, Konrad pedig elismert keletnémet filmrendező. Októberben külön retrospektív vetítéseket rendeznek filmjeiből a berlini mozikban. Markus Wolf ilyenkor a fő meghívott, szívesen beszél öccséről és saját magáról is.
- Ha úgy vesszük az én tevékenységem is egyfajta mûvészet volt - válaszolja kérdésünkre sajátos mosollyal. - Amikor 1986-ban visszavonultam a hírszerzés éléről, teljesen az írásnak szenteltem magam. Korábban szerettem volna nyugdíjba menni, mert úgy éreztem, nekem is, és az országnak is változásra van szüksége. Amikor 1982-ben meghalt az öcsém, és rám hagyta a Trojkát, önéletrajzi ihletésû utolsó filmtervét, tudtam, hogy ezt nekem meg kell írnom. Benne volt az életünk, a sztálini Szovjetunió, az ottani üldöztetések, amelyek az NDK-ban még a nyolcvanas években is tabunak számítottak. Gondoltam, ha ezt megírom, az talán lökést adhat a belső változásokhoz.
A Trojka címû könyv nagy siker lett keleten és nyugaton egyaránt, de Markus Wolfnak nem adott felmentést. Amikor 1989 őszén keletnémet ellenzéki rendezvényeken fel akart szólalni, a tömeg kifütyülte. Mivel az egyesítés után a (nyugat)német hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki ellene, Ausztrián keresztül Moszkvába menekült, visszatérése után perbe fogták hazaárulás, testi sértés és egyéb vádak miatt. Végül megúszta felfüggesztett börtönnel. Azóta a civilben nyugdíjas író (könyve, az Arc nélküli ember magyarul is olvasható) a nagy túlélő.
A régi szakmai titkokról nem sokat árul el: - Tudja, minden kelet-európai hírszerzőszolgálat abban a hitben ringatta magát, hogy önállóan, Moszkvától függetlenül dolgozik. Valójában alárendelt szerepben voltunk. A keleti szolgálatok egymás ellen közvetlenül nem kémkedtek, de előfordult, hogy jobban "érdeklődtünk", mondjuk a prágai tavasz idején. - Magyarország politikailag szabadabb volt, ami szerintem Jurij Andropovnak volt köszönhető, aki különleges rokonszenvet érzett Kádár János iránt, és talán egy kissé kísérleti terepnek is tartotta Magyarországot. Andropov maga is fontolgatott reformokat, nem volt olyan "buldog", mint Brezsnyev.
Változott-e a hírszerzési munka a hidegháború óta? - Manapság fetisizálják a technikát, amit nem becsülnék alá, de én a régi módszerekben hiszek: sikeres hírszerzés, különösen a terror elleni nemzetközi harcban, csak emberekkel képzelhető el.
(Népszabadság, Inotai Edit)
