Friss hírek

Archívum

2020-ra robottaxi-hálózatot indítana a Tesla

2020-ra robottaxi-hálózatot indítana a Tesla

Hírfigyelő 19-04-24 550

Elon Musk cégvezér bejelentette, hogy egy nagyobb önvezetőautó-megosztó ökoszisztéma részeként a Tesla 2020-ra saját robottaxi-hálózatot indítana – írja a Techcrunch. A Tesla-tulajdonosok hozzáadhatják majd a saját autójukat a cég fuvarmegosztós appjához (már ha az autó ehhez megfelelően felszerelt).

A szolgáltatás az Uberéhez hasonló üzleti modell szerint fog működni. Musk szerint a Tesla a fuvardíjak 25-30 százalékát fogja megtartani. Ahol pedig nincs elég közösbe bedobott saját autó, ott fogja a cég bevetni a robottaxiflottáját.

Musk szerint akár már egy év múlva, de mindenképpen még jövőre már több mint egymillió robottaxijuk lesz az utakon. Hozzátette, hogy a szükséges engedélyek hiányában ez az Egyesült Államokban sem mindenhol lesz elérhető, bár ahogy a Techcrunch megjegyzi, egyelőre nem világos, hogy milyen szabályozásra célzott.

Teljesen önálló működésre ma még nem képesek a Tesla autói sem, de Musk azt is elárulta, hogy már minden új Teslát a cég saját csipjével felszerelve gyártanak le, amivel ezek a modellek hardveresen már fel vannak készítve a jövőbeni teljes önvezető üzemmódra. Ehhez már csak a szoftver hiányzik, amelyet automatikus frissítéssel fognak megkapni az autók, és Musk ígérete szerint már jövő év közepére szintén menetkész lesz – ami elég erős vállalásnak tűnik, hiszen teljesen autonóm működésre ma még egyik gyártó autói sem képesen elég megbízhatóan ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön a tömeges forgalomba állításuk.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van