2025. december 7., vasárnap - Ambrus

Archívum

Újra eredménytelen volt az egyeztetés a MÁV és a sztrájkkészültségben lévő szakszervezet, a VDSZSZ között. A reggeli találkozón, amelyen ezuttal is részt vett Herczog László…
Az idén az első negyedévben a külkereskedelmi mérleg 74 milliárd forint - 276 millió euró - aktívumot mutatott, ez 113 milliárd forintos, 428 millió eurós…
Hosszas előkészítés után mától útjára indul a Széchenyi-kártya 2; a kétéves futamidejû kártyát a Ka-VOSZ Zrt. a konstrukcióban részt vevő bankokkal, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-vel,…
Japán leányvállalatát mutatta be a múlt héten Tokióiban a Navayo Technologies. A társaság a magyar szakemberek által – és a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem…
Évente legalább 210 millió dollárt kell keresni ahhoz, hogy valaki felkerülhessen az 50 legjobban fizetett alapkezelő közé az Alpha Magazine összesítése alapján. A pénzkezelők közül…
Ugyanolyan ütemben folytatja fejlesztéseit a TriGranit, mint korábban, dinamizmusát nem vetette vissza a nemzetközi pénzpiacok felbolydulása – jelentette ki ma Bécsben a Real Vienna ingatlanbefektetési…
Hét üzleti szektort minősít le a Coface, miután 2008 első négy hónapjában 45 százalékkal növekedett a nemfizetések száma.  A Coface tapasztalatai alapján világszerte drámaian romlottak a…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője