2025. augusztus 2., szombat - Lehel

Archívum

Ez már nem játék – a szegénység mélyülésén és az éhínség növekedésén keresztül világszerte kétmilliárd embert érint az élelmiszerek elmúlt he-tekbeli drágulása. A rizs ára…
Közel 50 milliárd forinttal tartoznak az APEH-nek a legnagyobb adós magánszemélyek és cégek, melyeknek listáját a napokban frissítette a hivatal. A legtöbb adótartozást felhalmozók között…
A Magyar Telekom 22,172 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, 39,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 15,899 milliárd forintnál - tette…
A Siemens két lengyelországi szélfarmra kapott megrendelést az RWE-től. Most először szállít szélturbinát Lengyelországba. Az RWE Innogy, az RWE új, megújuló energiára szakosodó részlege 33,…
Már mintegy 12,5 milliárd euróra rúg annak a mûködőtőke-állománynak az összege, amelyet magyarországi rezidens vállalatok fektettek be a határokon túl. Szakértők szerint az idén az…
A céginformációs szolgálat fontos szerepet kap az elektronikus cégbejegyzésben. A cégek beszámolóit június 1-től csak az igazságügyi és rendészeti miniszter által a céginformációs szolgálat honlapján…
Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének álláspontja szerint kedvező és a fejlődést elősegítő lehet, hogy az informatikával kapcsolatos kormányzati döntések az eddigi gyakorlattal szemben végre egy kézbe…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

More details
Dobozok a rivaldafényben

Dobozok a rivaldafényben

More details
Munkahelyek után költözünk: Kelet-Nyugat tengelyen mozog a magyar munkaerő

Munkahelyek után költözünk: Kelet-Nyugat tengelyen mozog a magyar munkaerő

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details
A közép- és kelet-európai gazdaságok lehetőséget látnak az EU–USA kereskedelmi megállapodásban

A közép- és kelet-európai gazdaságok lehetőséget látnak az EU–USA kereskedelmi megállapodásban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője