2026. március 17., kedd - Gertrúd

Archívum

I. AUTÓTECHNIKA – AUTODIGA programjai a következők: Autószerelő-készség ügyességi verseny, elektromos autók szervize, ORFK OBB 2018. évi “Látni és Látszani” kampány nyitó rendezvénye és sajtótájékoztatója,…
Október 17-19. között rendezik meg az AUTOMOTIVE HUNGARY-t, a 6. Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A rendezvény fővédnöke: Dr. Palkovics László innovációs…
Az új kiállítás fókuszában a lakásbelső kialakítása és a design áll. A már jól ismert és magas színvonalú tavaszi OTTHONDesign kiállítást továbbgondoltuk, a korábbi partnerek…
2018-ban a HUNGEXPO Zrt. egy új egészségügyi szakkiállítással segíti, hogy a termékek, szolgáltatások, az egészségügyben érdekelt cégek, befektetők és a laikusok egy helyen találkozzanak egymással…
Bővítette a biztonsági rések felkutatására indított fizetős programját a Facebook: egy-egy adathalász aalkalmazás felfedezését is jutalommal honorálja a közösségi oldal. Bár a "munkáért" járó díj…
A magyar fejlesztésű CryptTalk hívástitkosító technológia immár az androidos mobil eszközökön is használhatóvá vált. Jelenleg több mint 60 országban 20 ezer előfizető folytat titkosított telefonhívásokat…
Még mindig sok a kérdés a GDPR bevezetésével kapcsolatban; ezúttal a kevésbé szem előtt levő személyes adatok jelentette veszélyt vizsgáljuk meg. Elmúlt az összeurópai személyesadat-védelmi…

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

A raktározás és a biztonság közös jövője: automatizáció és AI

A raktározás és a biztonság közös jövője: automatizáció és AI

More details
Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

More details
Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük

Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük

More details
QA menedzsment mint stabilitási tényező az IT-projektekben

QA menedzsment mint stabilitási tényező az IT-projektekben

More details
Itt az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata

Itt az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata

More details
Számla nélkül azonnal elveszhet a garancia az ablakcserénél

Számla nélkül azonnal elveszhet a garancia az ablakcserénél

More details
Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok

Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok

More details
Milyen humanoid robotot küldtek Ukrajnába?

Milyen humanoid robotot küldtek Ukrajnába?

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője