2026. január 14., szerda - Bódog

Archívum

A Debreceni Virágkarnevál Debrecen legismertebb, Magyarország egyik legnagyobb rendezvénye, amely az utóbbi években egy teljes hetet felölelő rendezvénysorozattá nőtte ki magát.
Az augusztus utolsó hétvégéjén tartandó kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón látható lesz, hogy a nyolc évvel ezelőtti állapothoz - a legutóbbi kecskeméti repülőnaphoz -…
A koronavírus utáni újraindulás elősegítése céljából tartanak rendezvényt Kassán.
A befektetési cél mellett még mindig az egyik legnagyobb motiváció az ingatlanvevők körében az első lakás vásárlása. Különösen igaz ez az egyetemi ponthatárok kihirdetése körül,…
Az egészévi kereslet csaknem elérte az 540 ezer négyzetmétert, ami a korábbi évhez mérten 29 százalékos növekedést jelent. Figyelemre méltó körülmény, hogy az új területekre…
A koronavírus-járvány minden bizonnyal örökre megváltoztatta fogyasztási szokásainkat, hiszen mindennél fontosabbá vált a kényelmes és mindenekelőtt biztonságos vásárlás. Az e-kereskedelemben soha nem látott eredményeket hozott…
 A projekt tulajdonképpen Budapest egyik első olyan projektje, ahol több történeti épületet olvasztanak össze bontással egy intézménnyé. A város egyik legtöbb port kavaró, faszádizmussal járó…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Délkelet-Európa meggyőzte a befektetőket

Délkelet-Európa meggyőzte a befektetőket

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

More details
Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője