Friss hírek

Archívum

Október végén kerül a magyar mozikba Demian József Éjjeli őrjárat című filmje

Október végén kerül a magyar mozikba Demian József Éjjeli őrjárat című filmje

Hírfigyelő 21-10-18 441

Október 28-tól vetítik a magyar mozik Demian József Éjjeli őrjárat című filmjét, amelynek rendhagyó premier előtti vetítését október 18-án tartják színészek, rendezők és színházi emberek körében a Bem moziban.

A magyar-román koprodukcióban készült Éjjeli őrjárat egy színházi társulat egyetlen éjszakájának történetét meséli el: a főpróba után a szereplők nem találják az öltöztetőnőt és vele együtt az öltözők kulcsait sem, így a színház épületéből az utcára teljes jelmezben és sminkben kénytelenek kilépni - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írják, a színészek ahelyett, hogy együtt maradnának, szétszélednek, külön-külön próbálják megtalálni útjukat hazafelé és mindannyian szembesülnek az örök kérdéssel: hol ér véget a színpadi karakter és hol kezdődik az ember. "A látszatok és a valóság viszonya, az előadás konvencióinak az utca konvencióival való ütközése, a színpad és a színdarab védelmének szertefoszlása a külvilág előítéleteinek súlya alatt - csupán néhány gondolat, amin a néző eltöprenghet majd" - áll a dokumentumban.

A film rendezője, operatőre, forgatókönyvírója, Demian József (Josef Demian) nagyváradi születésű, Romániában és Ausztráliában is alkotó rendező-operatőr. A filmben a hivatásos színészek mellett amatőrök is szerepelnek.

A közlemény szerint Demian József célja az volt, hogy felszabadítsa a szerepeket kötöttségeik alól és teret adjon a spontaneitásnak. Ugyanakkor makacsul ragaszkodott az alakítások hitelességéhez.

A film szereplői között van Razvan Vasilescu vezető román színész, akit egyebek mellett a Bibliothéque Pascal című filmből ismerhet a magyar közönség, de szerepel a filmben Mátray László és Bogdán Zsolt is.

Az Éjjeli őrjárat a Nemzeti Filmintézet támogatásával, Lemhényi Réka, a Terápia és a Taxidermia vágója, illetve A torinói ló és A londoni férfi hangmérnökeként ismert ifj. Erdélyi Gábor közreműködésével készült.

Demian József Nagyváradon született 1941-ben. Előbb televíziós tanulmányokat folytatott, majd a bukaresti egyetemen operatőr szakon végzett. Operatőre volt a Kőlakodalom című filmnek, amelyet megvásárolt a New York-i Modern Művészetek Múzeuma. Rendezőként legnagyobb sikere az Egy lány könnye című film volt, amely 1980-ban Cannes-ban az Un certain regarde szekciójában szerepelhetett. Kölyök című alkotása 1985-ben nagydíjas volt Avellinóban, a Neorealista Filmek Fesztiválján - áll a közleményben.

1985-ben filmjei miatt összetűzésbe került a román hatalommal, ezért Ausztráliába emigrált. Később az Ausztrál Filmegyetem operatőr tanszékének vezetője lett. Operatőrként dolgozott a City Loop című ausztrál filmben, és a 2000. évi sydney-i olimpia hivatalos filmjének vezető operatőre volt. 1994-től feleségével, Józsa Erikával készítettek dokumentumfilmeket a közmédia részére is.

| Forrás: muvesz-vilag.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó