Friss hírek

Versenypiaci hírek

Olyanná válni, mint Szoboszlai: védekezni, támadni, gólt lőni és pacsizni a közönséggel

Olyanná válni, mint Szoboszlai: védekezni, támadni, gólt lőni és pacsizni a közönséggel

Hírfigyelő 23-11-16 846

„Valószínűleg” az elmúlt harminc év legfontosabb marketinggel foglalkozó könyvét mutatta be a Magyar Marketing Szövetség (MSZSZ), a négyszázhúsz oldalas Trendbook bemutatóján jártunk, ahol többek között kiderült, hogy globális mértékű tehetségkrízissel néz szembe az ágazat.

A szakmai panelbeszélgetésekkel fűszerezett könyvbemutató felvezetőjében hangzott el, hogy Marketing Trendbook „az elmúlt 30 év valószínűleg legfontosabb marketinggel foglalkozó könyve”, amelyben „minden benne, ami szakmában történt, és történni fog”. Bánhegyi Zsófia ötletgazda, az MSZSZ elnökségi tagja ezt többek között azzal egészítette ki, hogy az elmúlt öt évben többet változott a marketing, mint valaha. Ezt a folyamatos adatáramlással, a mesterséges intelligencia megjelenésével, a folyamatosan érkező krízishelyzetekkel, valamint a fogyasztókban kialakult bizalmi válsággal magyarázta. Ugyanakkor szerinte a marketing, miközben továbbra is a gazdaság egyik felhajtó motorja, sokkal szélesebb spektrumban működik, mint öt évvel ezelőtt.

A Marketing Trendbook szerkesztése idén februártól augusztusig tartott, a négyszázhúsz oldalas kiadványnak huszonnégy társszerkesztője, és száznegyvenhét szerzője volt – társadalmi munkában.

Bánhegyi Zsófia elmondása szerint eddig példa nélküli módon megszólalt ebben a megrendelői és a kapcsolattartói oldal is, éppen ezért nemcsak a marketing szakmának, hanem a vállalati szektornak - a kkv-któl a nagyvállalatokig bezárólag -, készítették a könyvet, hogy „a válság idején ne a marketing legyen az, amit levágnak”. Az ötletgazda elárulta azt is, hogy a Trendbookot eljuttatják a felsőoktatásba is, mert a marketingben globális méretű tehetségkrízissel néznek szembe, kevesen választják ezt a szakmát, ezért próbálnak egy szilárd alapot mutatni.

A teljes cikk: Olyanná válni, mint Szoboszlai: védekezni, támadni, gólt lőni és pacsizni a közönséggel

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát