Friss hírek

Versenypiaci hírek

Másodrendű állampolgárokká válhatnak, akiket nem oltanak be

Másodrendű állampolgárokká válhatnak, akiket nem oltanak be

Hírfigyelő 21-01-11 1066

Még csak most kezdődik a vita arról, hogy élvezzenek-e előnyöket azok, akiket beoltottak a koronavírus-betegség megelőzésére azokkal szemben, akiket nem. Vannak cégek, amelyek terveznek ilyen intézkedéseket, mások elfogadhatatlannak tartják ügyfeleik, vendégeik megkülönböztetését ezen az alapon.

Miközben sok ember alig várja, hogy végre beoltsák a koronavírus ellen, mások elszánták magukat arra, hogy nem adatják be maguknak az vakcinát. A következmény az lehet, hogy az emberek két csoportra oszlanak: azokra, akiket beoltottak és azokra, akiket nem. Az Egyesült Királyságban például minden ötödik ember helyezkedik egyelőre elutasító álláspontra - idézte a YouGov közvélemény-kutató intézet felmérését a CNBC. Ezért aztán elindult a vita arról, korlátozható-e, korlátozzák-e azok tevékenységét, akik kimaradnak a vakcinációból.

Az ügy kényes, a kormányok mégis keresik a lehetőségét az olyan rendszerek bevezetésének, amelyek lehetővé teszik a hatóságoknak, és esetleg a vállalatoknak is, hogy kiderítsék, megkapta-e valaki az oltást vagy sem.

Kínában elindítottak egy egészségügyikód-alkalmazást, amely megmutatja, hogy az illető, aki mondjuk be akar jelentkezni egy szállodába vagy a metrón akar utazni, mentes-e a koronavírus-betegség tüneteitől. Chilében a felépült betegek "vírusmentes" igazolást kapnak. Spanyolországban listát akarnak készíteni azokról, akik visszautasítják a vakcinát, és azt meg akarják osztani európai szinten.

Etikai aggályok

A kérdés, hogy az állam alkalmazhat-e ilyen esetekben korlátozásokat, nem egyértelműen eldönthető - derül ki Isra Black és Lisa Forsberg egészségügyi joggal foglalkozó jogászok értékeléséből. Az első kérdés, hogy lesz-e elég vakcina, mert ha nem, akkor önhibájukon kívül is oltatlanok maradhatnak az emberek. A második, hogy mennyire átoltott a lakosság, mert egy szinten felül jelentéktelenné válhat a fertőzés veszélye. A harmadik, hogy ki miért utasítja el az oltást, mivel lehetnek olyanok, akiknek egészségügyi okuk van rá. A negyedik, hogy miként érvényesítenék a szabályokat, mert ezzel személyiségi jogokat sérthetnek (például a cégek milyen alapon kérhetnének ilyen igazolást).

Végül is felmerülhet, hogy egy az oltást elkerülő személy komolyan megfertőződik, ami nem csupán az ő baja, hanem másokat is hátrányosan érinthet, ha például a kórházakat arra készteti, hogy elvonják az embereiket és az eszközeiket a nem a koronavírus-betegséggel foglalkozó részlegeiktől. Emellett az állam késztetést érezhet az oltatlan emberek mozgásának korlátozására, ha kiderül, hogy a beoltottak nem terjesztik a vírust, illetve ha az bizonyosodna be, hogy a vírus mutálódik, sőt az oltásokkal szemben is ellenállóvá válik a beoltatlanok szervezetében.

A tettek mezeje

Vannak olyan hatóságok, illetve vállalatok amelyek máris a tettek mezejére léptek. Los Angeles megye önkormányzata például immunitásigazolást akar adni egy iPhone-on elérhető alkalmazás formájában, amely jegyek, belépők vásárlását segítené elő azoknak, akik immunisnak minősíttetnek a koronavírus-betegséggel szemen. Az ilyen típusú igazolások kitalálói azzal érvelnek, hogy ez nem újdonság, például az iskolai felvételik során a szülőknek igazolniuk kell, hogy gyermekük megkapta több ismert betegség ellen az oltást. London legnagyobb repülőtere, a Heathrow és az amerikai Delta Air Lines légitársaság vezetősége támogatna valamilyen igazolást, amit az utazóktól kérhetnének az immunitással kapcsolatban.

A Ryanair fapados légitársaság viszont kizárja, hogy ezen az alapon megkülönböztesse potenciális ügyfeleit. Más légitársaságok nem válaszoltak a CNBC megkeresésére, hogy mi az álláspontjuk ebben az ügyben. Sam Berry, aki két vendéglőt üzemeltet Londonban, szintén elképzelhetetlennek tartja, hogy szelektáljon éttermeinek vendégei között. Michael Gove, a brit kormány kabinetirodájának vezetője azt mondta december elején, hogy nem tervezik valamiféle vakcinaútlevél bevezetését, és ezt megerősítette a CNBC-nek az egészségügyi minisztérium is.

(Forrás: www.napi.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó