Friss hírek

Versenypiaci hírek

Éttermet nyitott Hosszú Katinka

Éttermet nyitott Hosszú Katinka

Hírfigyelő 22-06-10 1229

Éttermet nyitott vőlegényével, Layber-Gelencsér Mátéval közösen Hosszú Katinka – derül ki a háromszoros olimpiai bajnok úszónő Forbesnak adott interjújából. A lapnak a klasszis többek között arról vallott, hogy elkezdtek felcserélődni a prioritások az életében, kicsit megunta a versenysportolói életet, és az Iron Lady imidzs helyett meg akarja mutatni az „igazi Katinkát” is.

A budapesti étterme a Koool nevet kapta, és  az interjú tanúsága szerint

azt akarja megmutatni, hogy az egészséges, tápláló, allergén, glutén-, tej- és cukormentes étkezés is lehet izgalmas, finom és megfizethető.

Az ételkiszállítással is foglalkozó, épp csütörtökön megnyitó vendéglátó egységet Hosszú elmondása szerint korábbi szponzori szerződésekből és marketing-együttműködésekből származó pénzekkel és támogatásokkal nyitották. Az étterem a HK Superfood Kft. tulajdonában van, ennek a befektetője a most már Katinka & Co. néven futó egykori Iron Swim Kft. Hosszú a cége névváltoztatását az interjúban az imázsváltásával indokolta. Az úszónő azt mondta, most már szeretné inkább a Katinka életérzést is átadni, aki lazább:

tudunk úgy is profik lenni, meg tudjuk csinálni úgy is, ha közben jól érezzük magunkat

– fogalmazott.

Az interjúban rákérdeztek az Iron Corporation Kft. ügyére is, amely korábban az úszónő egykori férjével Shane Tusuppal közös cége volt. Azt korábban a 24.hu derítette ki, hogy a cég úgy használta a Duna Arénát, hogy nem volt élő szerződése az uszodát akkor üzemeltető Bp2017 Kft.-vel.

2017-ben én a budapesti FINA arca voltam, az ezzel járó csomag részeként használhattam az uszodát. A mi részünkről ennyi a történet, a vizsgálat állásáról semmit nem tudok. Arról annál inkább, hogy a 2018-tól a Nemzeti Sportközpontnak több tíz millió forint bérleti díjat fizettünk ki a Duna Aréna használatáért

– kommentálta az ügyet Hosszú.

Az interjúban rákérdeztek arra is, hogy az úszónő mikor tervez visszavonulni. Erre Hosszú Katinka annyit mondott, hogy a 2024-es párizsi olimpia neki „már messze van, nem valószínű, hogy belefér”, mert a vőlegényével gyerekvállalást terveznek.

I Forrás: 24.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát