2026. április 29., szerda - Péter

Versenypiaci hírek

Nincs új a nap alatt! A kiskereskedelem dübörgött tavaly is

2020-02-06 455

Hat százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene 2019-ben az előző évi 6,7 százalék után a KSH adatai szerint. A forgalom növekedése 2018-hoz képest plusz egy havi volument jelentett. A nyilatkozó elemzők szerint minden a várakozásoknak megfelelően alakult, idén azért kissé majd visszavesz a lakosság.

Tavaly decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 6,7, naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt évben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 3,4 százalékkal, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 9,2 százalékkal emelkedtek az eladások.

A CBRE szakértői ugyanakkor rámutattak, hogy a 6%-os általános növekedés mellett a bevásárlóközpontokban ugyanez a szám mindössze 2-3% lehetett.

A decemberi kiskereskedelmi forgalom folyó áron számolva alig hajszállal maradt el az 1250 milliárd forinttól, ami 10,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A tavalyi egész évet tekintve 12 249,8 milliárd forint értékű volt a kiskereskedelmi forgalom, vagyis 9,1 százalékkal nagyobb, mint az előző évben. Gyakorlatilag egy hónapnyi plusz bővüléssel számolhatunk.

Uniós összevetésben is jól áll hazánk, hiszen a legnagyobb éves forgalomnövekedés Romániában volt tavaly decemberben (8,5%),  míg Magyarországon 6,1 százalékos növekedést regisztráltak decemberben az egy évvel korábbihoz képest. 2019-ben pedig az év egészében a 2018-ashoz képest az euróövezetben 2,2 százalékkal, az Európai Unió 27 tagállamában 2,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Eurostat jelentése szerint.

Idén csökkenhet a bővülés nagyságrendje

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat kommentálva elmondta: a múlt év egészében a várakozásoknak megfelelő növekedést mutatott a kiskereskedelmi forgalom. A növekedés motorját a tartós fogyasztási cikkeket - például háztartási gépeket - is magában foglaló nem élelmiszer kategória adta. Nagy változás az idén sem várható, de a 3 százalék feletti infláció és a lassabb bérdinamika miatt a reálbérek a tavalyinál lassabban nőnek, ez pedig a kiskereskedelemre is hatással lesz.

A K&H Bank vezető elemzője ugyanakkor figyelmeztetett, hogy vannak lefelé mutató kockázatok. Egyrészt az elmúlt években sokan már pótolták a válság éveiből elhalasztott komolyabb beszerzéseiket. Másrészt a kiskereskedelem kifehérítését célzó, egyben a statisztikákat javító kormányzati lépésekből is kevesebb lehet már ebben az évben.

Suppan Gergely, a Takarékbank  vezető elemzője felhívta a figyelmet, hogy a negyedik negyedévben gyorsulást mutatott a kiskereskedelem, ami határozottan segítette a GDP növekedési ütemének  fenntartását. A forgalom növekedése az idén 4,8 százalékra lassulhat a tavalyi 6 százalék és a tavalyelőtti 6,7 százalék után. A kiskereskedelemnek további lökést adhat az új lakások tavalyi év végén és idén várható átadási hulláma, valamint a családvédelmi akcióterv is.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint 2020-ban is a kiskereskedelmi forgalom bővülését nagyban befolyásolhatja a bérek növekedésének üteme. Kedvező esetben a forgalomnövekedés az idén is elérheti az 5-6 százalékot.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője pedig azt hangsúlyozta, hogy idén valamelyest csökkenhet az eladások lendülete, de ez vélhetően nem lesz számottevő.

(Forrás: www.realista.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

More details
A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

More details
A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

More details
BorsodChem:

BorsodChem: "Komoly feladat megszerettetni a kémiát"

More details
Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

More details
Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

More details
Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

More details
A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője