2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Versenypiaci hírek

Szakadék felé tartott, az állam megmentené az egykori Ganz Műveket

2020-07-10 496

Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette az állam a CG Electric Systems Hungary Zrt. nevű céget. A legendás Ganz Villamossági Művek utódcégénél a májusi bérnek már csak a harmadát kapták meg a munkavállalók. A nagy múltú és ma is sokat és magas hozzáadott értékkel exportáló transzformátor-, generátor- és motorgyár állami segítség nélkül a szakadék felé szaladt.

A cég az elmúlt években szinte bibliai tíz csapást szenvedett el, kálváriáját az koronázta meg, amikor az indiai anyavállalat tulajdonosáról kiderült, hogy 500 millió eurós csalásban érintett. 

Kormányrendeletben jelentette be az állam, hogy stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a súlyos válságba került CG Electric Systems Hungary Zrt. nevű céget, ahol információink szerint akadozik a termelés, pénzüket követelik a szállítók, kötbért kérnek a vevők, 31 millió euró a bankhitel, amit 9 millió eurónyi szállítói tartozás fejelt meg a tavalyi beszámoló alapján. 

A helyzet június elején fordult válságossá, mert a Tápiószelén és Szolnokon is gyártó cég 415 munkavállalója a májusi bérnek csak a harmadát kapta meg. Azt írtuk, hogy CG Electric, de vajon ismerős így ez a cégnév? Nem?

PEDIG A LEGPATINÁSABB MAGYAR IPARI VÁLLALKOZÁSOK EGYIKÉRŐL, A GANZ VILLAMOSSÁGI MŰVEKRŐL VAN SZÓ.

A Ganz-örökség

Egy kis múltidézés: Ganz Ábrahám 1844-ben alapította legendás vasöntödéjét, amelyből később a magyar nehézipar emblematikus gyárai (villamossági, közlekedési és hajógyártók) és a magyar ipar világszerte ismert termékei (transzformátorok, motorok, vasúti berendezések) nőttek ki.

Olyan régi cégről van szó, hogy az még az 1848–49-es szabadságharchoz is öntött ágyúkat. Ganz elkötelezettségére jellemző, hogy amikor egy üzemi baleset során elvesztette az egyik szemét, a legenda szerint felnézett, és azt mondta:

A fél szem oda, de az öntés sikerült.

Ganz Ábrahámnak súlyos, örökölt betegsége volt, 1867-ben pedig öngyilkos lett, levetette magát a palotája ablakából. Ezután neves utódai fejlesztették tovább a céget – csupa olyan mérnök, akiknek a nevét ma is utcák, terek, múzeumok viselik (Mechwart András, Zipernowsky Károly, Déri Miksa, Bláthy Ottó).

A teljes cikk: Szakadék felé tartott, az állam megmentené az egykori Ganz Műveket

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője