2026. április 12., vasárnap - Gyula

Hírfigyelő

Sok szempontból példanélküli hónapokon vagyunk túl, nincs ez másként az energetikában sem, a pandémia alaposan megmozgatta az olaj, a földgáz, az elektromos áram vagy akár

A pandémia csak átmeneti megingást hozott a magánegészségügyben, és úgy tűnik, közép távon a privát szolgáltatók nyernek a járvány alatti, járvány utáni világban.

A budapesti Wekerletelep, Kőbánya és Mád új épületeit díjazták.

A megrendelői igényeknek megfelelve nem jelentett problémát a több mint 9 méter magas elemek legyártása sem. A WING fejlesztésében valósul meg az az új csarnoképületszárny,

A vártnál lényegesen kedvezőbb első negyedéves GDP-adatok, valamint az eredményes oltási folyamat következtében 1,1 százalékponttal 7,7 százalékra javította idei GDP-növekedési előrejelzését a Magyar Bankholdinghoz tartozó

A pandémia átalakította a média által nyújtott tartalmak fogyasztási szokásait. Az újranyitás után azonban a szolgáltatócégeknek el kell gondolkozniuk azon, hogy mely „karanténszokások” tartanak ki hosszútávon is,

A Walt Disney, a Netflix és a Marvel érdeklődik a filmstúdió iránt. Filmstúdiót terveznek Budakalász mellé a Lupa-tó mellett, az Omszki-tó és a Duna-part közelében

Az év eleje óta tapasztalt, eddig mintegy 14 százalékos gázolajár-emelkedés és a negatív tendencia várható folytatása miatt nem kerülhető el, hogy a fuvarozók a megnövekedett

Miközben már a korábbi években is lendületesen emelkedtek az ingatlanárak a Balaton déli partján, ezt a lendületet a járvány sem törte meg. Sőt, egy újabb

Csütörtökön átadták a Szigligeti vár most befejezett helyreállítási ütemét és új élményalapú kiállítását. A fejlesztés több mint félmilliárd forintból valósult meg.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője