2026. április 12., vasárnap - Gyula

Archívum

Újabb árrobbanás következett be a balatoni ingatlanpiacon

2021-06-29 707

Miközben már a korábbi években is lendületesen emelkedtek az ingatlanárak a Balaton déli partján, ezt a lendületet a járvány sem törte meg. Sőt, egy újabb jelentős áremelkedési hullám indult.

Habár évek óta lendületesen nőnek az ingatlanárak a Balaton déli partján, az elmúlt egy évben mégis újabb árrobbanás tudott bekövetkezni, mely az elmúlt hónapokban is éreztette hatását, és várhatóan még egy jó darabig nem mérséklődik - jelezte Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője.

Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban némi eltolódás követezett be az igényekben: miközben továbbra is jelentős a kereslet a part menti vagy parközeli társasházi lakásokra, az is megfigyelhető, hogy sokan, akik az elmúlt 10-15 évben lakást vettek nyaralónak, azt most inkább kertes házra cserélik.

Mindez persze kihat a telkek és a régi használt nyaralók értékesítési áraira is, mellyel kapcsolatban néhány példát is említett a szakértő. Míg a Balaton déli partján, “a nyugati csücsökben” néhány éve még akár 3-5 millió forintért is lehetett találni vízhez közeli telkeket, ma ezeknek az ingatlanoknak az ára 20-25 millió forintnál indul.

De, ha az olyan kiemelt régiókra figyelünk, mint Siófok és Zamárdi, ott is azt látjuk, hogy míg 2020 tavaszán a telekárak még 90-100 ezer forint környékén mozogtak négyzetméterenként, ma már 150 ezer forintos induló árról beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy egy 600 négyzetméteres telek ára mintegy 90-100 millió forintnál jár. A közvetlen, vízparti telkek esetében pedig 300 ezer forintos négyzetméterárról beszélhetünk.

A változások persze érintették az újépítésű társasházak piacát is, ahol szintén nagyot emelkedtek az árak, többek között a drasztikus építőanyag-drágulás miatt. Ez azt jelenti, hogy míg tavaly ősszel, télen és idén év elején - nagyjából februárig - bruttó 1-1,1 millió forintba került egy jó minőségű parti társasház négyzetmétere, addig ez mára 1,5-1,6 millióra kúszott fel. De akadnak olyan projektek is, ahol 2 millió forintra emelkedtek a négyzetméterárak - mondta Krausz Gábor.

Hozzátette azt is, hogy ezekben a társasházakban csak a legjobb adottságú lakások kelnek el gyorsan az előbb említett árakon, a többi lakás esetében kivárás a jellemző. A vevők egy része ugyanis úgy véli, hogy túlárazottak ezek az ingatlanok, és arra várnak, hogy a későbbiekben majd enged az árból a beruházó.

A tapasztalat azonban azt mutatja az elmúlt évek folyamatai alapján, hogy ezek az ingatlanok sem lesznek olcsóbbak, csak még tovább emelkedik az áruk. Korábban ez már többször bekövetkezett: vagyis azt az ingatlant, amit egyik évben még drágának találtak az érdeklődők, azt a következő évben még magasabb áron vették meg - hívta fel a figyelmet az ingatlanközvetítő.

Ha a használt ingatlanok piacán nézünk körül, akkor azt látjuk, hogy már a víztől távolabb is jelentős változások következtek be: a használt falusi házak árai a telekárakkal párhuzamosan emelkedtek. Míg 2-3 éve még nehezen lehetett 3-5 millió forintért eladni egy víztől távol fekvő telke, addig ezek most 10-20 milliókért cserélnek gazdát. 

A családi házak esetében a víztől távolabb 30- 40 millió forintos eladási árakra számíthatunk, de a siófoki családi házak ára eléri a 800 ezer forintos négyzetméterárat is. Ami pedig a panellakásokat illeti, 500-600 ezer forintos négyzetméterárakra számíthatnak a vevők.

A szakértő szerint mindezek miatt alkuról a balatoni ingatlanpiacon nem nagyon beszélhetünk, hiszen a telkek szinte azonnal elkelnek, de a többi ingatlan is “kiforog” 1-3 hónap alatt. Talán egyedül a partmenti lakások piacán lehet alkuba bocsátkozni, de itt is csak azért, mert azok árait a tulajdonosok felhozták az újépítésű lakások négyzetméteráraihoz. Ugyanakkor ez is csak 5-10 százalékos alkut jelent – jegyezte meg.

Krausz Gábor arra is kitért, hogy a magas árak ellenére jelen vannak a befektetők a piacon, akik vagy új társasház építésébe kezdenek, vagy pedig lakásokat vesznek meg kiadási céllal. Hiszen a bérleti díjak emelkednek, mivel lekövetik az ingatlanárak alakulását. Ráadásul hosszú távon kiadó ingatlanok gyakorlatilag nem is léteznek most a balatoni piacon, ami a szakértő szerint egy rejtett lehetőség lehet a befektetők számára.

Ami a hitelfelvételeket illeti, megfigyelése szerint egyre gyakrabban használják ki a vevők a kedvező kamatozású forinthiteleket. Az önerő mértéke változatos: akadnak, akik csak az ingatlan árának 10-30 százalékát finanszírozzák kölcsönből, de vannak olyanok is, akik kihasználják a maximumot és mindössze 20-30 százalékos önerővel vágnak bele az ingatlanvásárlásba.

 

I Forrás: ballaingatlan.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője