2026. április 9., csütörtök - Erhard

Hírfigyelő

Új logisztikai központ építésével többéves, mintegy 52 milliárd forint összértékű fejlesztés-sorozat zárul le a Bosch maklári gyárában – közölte a személy- és tehergépjárművek kormányműveit gyártó

Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette szerdán

A mesterséges intelligencia (MI) az idei év egyik slágerfogalma, mindenféle kontextusban feltűnik. Így természetesen az ingatlanpiac sem lehet kivétel, ezen belül már megjelent a tervezésben

Több új hotelberuházást jelentettek be idén nyáron és ősszel 2025-27-re a hazai ingatlanfejlesztők. De jövőre nem ezek, hanem az irodaházak szállodává alakítása, illetve a még

Hallottál már a Mézes Mackó cukrászdáról? A ‘60-as évek legendás kártyapartijainak helyszínéül szolgált a Népszínház utca 28. szám alatt. Most megidézzük ezt a különleges időszakot:

A zene éjszakáján a muzsika kilép a szokványos keretek közül! Klasszikus kamaraegyüttesek zenélnek a főváros kedvelt szórakozóhelyein olyanoknak, akik talán ritkábban keresik ezt az élményt

Őszi-téli népszokások, borkóstolás, kézműveskedés és libalakoma várja a látogatókat a szentendrei Skanzenben november 11-én és 12-én.

Kecskeméten, a Szent László körúti vásártéren – a Gokart pálya melletti területen november 25-én szombaton, 06.00-14.00 óráig kerül megrendezésre a Veterán Autó-és Motoralkatrész Börze, melyen

Újból feltűnt a SpyNote nevű androidos trójai program – de egy egyszerű tanács megfogadásával megúszhatjuk, hogy minden adatunk a rosszindulatú felek kezében landoljon. Mutatjuk, mire

Miközben az elmúlt évben megtorpant a hazai ingatlanpiac, addig ugyanez nem volt elmondható a kiadó lakóingatlanok piacáról. Sokan kényszerültek ugyanis lakásbérlésre a magasra kúszó hitelkamatok

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője