2026. április 9., csütörtök - Erhard

Hírfigyelő

Vajai László Géniusz éremmel díjazott (2006) feltaláló, közgazdász, festő, író elhunyt. Műszaki alkotótevékenysége jelentős volt: 1994-től haláláig nyolc találmányt és nyolc ipari mintával védett tárgyat

„Ha mindig is tudni szeretted volna, mit jelent az USP vagy az EVP, mi a különbség a márkanagykövet és a márkaképviselő között, vagy

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) szeretettel várja az érdeklődő szakembereket az idén 13. alkalommal megrendezett éves szakmai konferenciájára.

Aki szeretne előre tervezni, itt megtalálhatja az építőipar és ingatlan tematikájú külföldi kiállítások kivonatos programjavaslatát.

Energiahatékonyság, biztonság és kényelem – az okos otthonok segítségével mindhárom feladat maximálisan teljesíthető, úgy, hogy közben időt, fáradságot és pénzt is megtakaríthatunk. Az újonnan épülő

2023-as XVII. Román Filmhetet a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezi az Uránia Nemzeti Filmszínházzal közösen, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Az idei filmhét az

2023. november 17-én ünnepli születésnapját Budapest, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóján. A születésnap alkalmából egész héten változatos programokkal készülünk a városlakóknak: 12 év

Márton-napi Vigadalom lesz 2023. november 10-11. között Hajdúszoboszlón, ahol kulináris élmények mellett zenés-táncos programokból sem lesz hiány. Márton nap alkalmából újborral és libából készült ételekkel

2023. november 10-12. között 22. alkalommal rendezi meg a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a Győri Könyvszalont. A nagy múltú rendezvénynek idén a

2023. november 17-19. között rendezik meg Budapesten az ALT.BP Minifesztivált. Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját nagyszabású programsorozattal ünnepli a főváros.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője