2025. május 9., péntek - Gergely

Ipar, logisztika

Új logisztikai központ épül a Bosch maklári gyárában

2023-11-08 898

Új logisztikai központ építésével többéves, mintegy 52 milliárd forint összértékű fejlesztés-sorozat zárul le a Bosch maklári gyárában – közölte a személy- és tehergépjárművek kormányműveit gyártó Robert Bosch Automotive Steering Kft. maklári üzemének ügyvezető igazgatója a társaság fennállásának 20. évfordulója alkalmából kedden tartott, bemutatóval egybekötött sajtóbejáráson.

Michael Zink elmondta: a jelenleg bérelt logisztikai szolgáltatások egységesítését és hatékonyabbá tételét szolgáló fejlesztést a tervek szerint már az idén szerették volna átadni, ám a kedvezőtlen piaci feltételek és a beruházás megnövekedett költségei miatt az építkezés lezárása 2024 végére várható. Jelezte: bár az új épület eredeti funkciója szerint a gyár logisztikai központja lesz, ám a létesítmény akár gyártócsarnokká is átalakítható, ami a maklári telephely jövőbeni kapacitásbővítésének lehetőségét is magában foglalja.

Emlékeztetett: az idén húszéves cég a régió meghatározó vállalatává és egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált. A 70 ezer négyzetméteres maklári Bosch gyár nemcsak az újgenerációs elektromos kormányművek gyártásában tölt be fontos szerepet, hanem a kormányoszlopok és -tengelyek fejlesztésében is. Mintegy 6,5 millió terméket és részalkatrészt gyártanak évente, azaz átlagosan 3 másodpercenként legördül egy termék a gyártósorról – mondta.     

A vezető tájékoztatása alapján a vállalat két telephelyén, Makláron és Egerben több mint ötven járműgyártó, köztük prémium és elektromos autómárka – személygépkocsik és tehergépjárművek – számára gyártanak kormányműrendszert. Emellett 40 mérnök dolgozik itt a világ vezető haszongépjármű-gyártóival együttműködve buszok és kamionok kormánytengelyeinek és -oszlopainak fejlesztésén, továbbá ez a csapat felel a prototípusok gyártásáért is.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője