2026. április 7., kedd - Herman

Hírfigyelő

Az első számú globális megatrend lett a mesterséges intelligencia boom, ami alapjaiban ír át üzleti modelleket, diszruptálhat iparágakat és felborítja az eddigi játékszabályokat. Egy teljes

Klímapiaci újdonságok és hasznos tanácsok a szezon előttAz idén már tavasszal beköszöntött a rekordmeleg és nyakunkon a nyár. Lassan a klímás szakemberek számára is beindul

A szervező Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) bejelentette az idei konferencia témáit, az esemény szeptember 19-én lesz a Müpában.

Öt év alatt megháromszorozta árbevételét a Gorenje Magyarország, ami Füle Norbert ügyvezető szerint egyértelműen annak tudható be, hogy addigi szlovén anyacégüket 2018-ban felvásárolta a kínai

A China Southern Airlines kínai légitársaság járatot indít Budapest és Kuangcsou között, s így Magyarország és Kína között immár heti tizenhét légijárat fog közlekedni, ami

A Financial Times ezres listáján előkelő helyet foglal el a magyar vállalkozás. Nem mindennapi eredményt ért el a Dell és HPE márkájú, használt és új szerverek

Az irodába a munka élményéért járunk be, ehhez pedig már nem elég a kávé és a pizza – mondja Jeremy Myerson elismert brit akadémikus. Jeremy

Az ötvenszobás sátoraljaújhelyi hotelnek wellnessrészlege és skyterasza is lesz. Bővülhet a Zemplén fővárosának szálláskínálata, ugyanis új, négycsillagos szálloda felépítése kezdődhet el a település egyik fő

Több mint másfélszeresére növeli piaci részesedését a jelzáloghitelpiacon az MBH bankcsoport a Fundamenta többségi részesedésének nemrég véglegesített megvásárlásával, állomány alapján. A Fundamenta önálló szereplőként

Május 16-án ötödik alkalommal kerül megrendezésre a magyar ingatlanpiac innovációs és technológiai eseménye, a Proptech Innovation NOW Konferencia. A szervezők szakítva a hagyományokkal, az idei

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője