2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírfigyelő

2026. május 4-10. között rendezik meg a BPBW – Budapest Beer Week Fesztivált. Tele lesz a főváros sörös és szakmai eseményekkel.

Itt a Vörösmarty Tavasz Budapesten 2026. május 1- 25. között a Vörösmarty téren. Kézműves különlegességek, izgalmas gasztronómiai élmények, napsütés, virágok és könnyed városi pillanatok. Lazuljatok,

Szinte minden okostelefon-felhasználó átélte már azt az „élményt”, amikor egy baráti beszélgetésben elhangzott termékről pillanatokon belül hirdetést kap a közösségi médiában. Dr. Tóth Judit Lenke

Néhány hónap alatt a semmiből vált a hazai digitális ökoszisztéma egyik legmeghatározóbb tényezőjévé Roxy Blaze, Magyarország első, bevallottan mesterséges intelligencia által generált influenszere. A karakter

Az arany árának történelmi csúcsa után szigorúbb szabályozást vezetett be a magyar állam a befektetési arany kereskedelmében, ezáltal jelentősen szigorodott a befektetési arany kereskedelmének szabályozása

A gazdasági élet természetes eleme az infláció, amiért tavaly 100 egységet fizettünk, azért idén már 105-öt kell. Felmértük, hogy így hat-e az infláció az adótételekre

A right to disconnect, azaz a lekapcsolódáshoz való jog azt a munkavállalói jogosultságot jelenti, hogy a munkavállaló munkaidejének lejártát követően jogszerűen tartózkodhasson a munkával összefüggő

Közép- és Kelet-Európa (CEE) 2026-ot továbbra is aktív befektetői jelenléttel kezdte, ami jól mutatja a piac ellenállóképességét még annak ellenére is, hogy a befektetési volumenek

Ma már nem az a kérdés, hogy fenntartható-e a faalapú építészet, hanem az, hogy mikor válik alapértelmezett technológiává. A rétegragasztott fapanel (CLT) kilépett a „könnyűszerkezetes

A csepeli ingatlanpiacon mára eltűnt az árkülönbség a panellakások és a téglaépítésűek között, a négyzetméterárak gyakorlatilag összeértek. A kereslet azonban március óta visszaesett, a vevők

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője