2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Hírfigyelő

A korszerű digitális megoldások a projektek tervezésétől kezdve a kivitelezésen és az üzemeltetésen át, egészen a felújítási, esetleg bontásig nyomon követik az épületek teljes életciklusát.

A már bevezetett és hamarosan hatályba lépő intézkedéseknek köszönhetően több lakás korszerűsítésére és felújítására kerülhet sor 2025-ben, mint valaha. Az érintettek körének bővülésével jelentősen javulhat

A tervek szerint több ezer új munkahely jöhet létre és jelentős mértékű külföldi tőke is érkezhet a térségbe - számolt be a HírTV.

2024-ben is bevásárolt exkluzív autókból a hazai tehetős réteg. A legdrágább magyar rendszámot kapott modell tavaly egy Ferrari 812 Competizione volt, amelynek ára elérte a

Megvannak az első üzletek, ahol már bútort, szőnyeget, lámpát és más lakberendezési, lakásfelújítási terméket is lehet venni SZÉP Kártyával. A barkácsboltok

A perben az Apple-t azzal vádolták, hogy a Siri hangasszisztens véletlen aktiválásakor privát beszélgetéseket rögzített, és harmadik felek számára is elérhetővé tette ezeket az adatokat.

Az alábbiakban összegyűjtöttem a 2025-ös évben Magyarországon megrendezésre kerülő esküvői kiállításokat és vásárokat időrendi sorrendben, a hozzájuk tartozó hivatalos weboldalakkal: Nem ígérjük, hogy teljes a

Tavaly nagyon jelentős mértékben növekedtek a kriptotárcák ellen elkövetett támadásokból származó károk - hívja fel a figyelmet a biztonsagportal.hu cikke.

Fiatal tervezők hoznák el Rákosrendező megújulását, lehet más alternatíva a mini Dubaj helyett? Ezt a kérdést feszegette az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) 2024-es ötletpályázata, amelynek témája Budapest

Óriási tűzvész pusztít Los Angelesben, a lángok elérték a Hollywood Hillst is. Több ismert színész is arról számolt be, hogy otthona a tűz martalékává vált.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője