2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Hírfigyelő

A sportáruházak kerékpárrészlegei konganak az ürességtől. Leginkább rendelésre, több hónapos szállítási határidővel lehet vásárolni. Egy velencei-tavi biciklikölcsönző elmondása szerint képtelen frissíteni a készletét, mert a

A koronavírus-járvány lecsengésével szinte az összes szektorban rendkívül pozitívak a kilátások, ugyanakkor a cégek életét napjainkban a munkaerőhiány nehezíti meg. Ma már viszont sok olyan

A méhészet az emberiség egyik legrégebbi mestersége, de az utóbbi időben sok veszély fenyegeti. Ezért lehetnek fontosak azok a technológiai fejlesztések, amik segíthetnek megmenteni a

Az olajok tápanyagindexeit, a piaci trendeket és a kutatási eredményeket megvizsgálva háromféle állateledel-kiegészítő olajkeverék gyártásába kezdett a zero waste technológiájáról és Great Taste győztes termékeiről

Indulhat a legjobb startup ötletek megvalósításának előkészítése azt követően, hogy a közelmúltban több startup együttműködés eredményét mutatták be a negyedik OTP Startup Partner Program záró

Az elmúlt két évben Budapest mellett 12 vidéki helyszínen alakult Területi Innovációs Platform (TIP), így a térségi szereplők innovációs összefogását elősegítő kezdeményezés mára országos lefedettségű

Idén először a szakmai zsűri különdíját is kiosztották.

Az elmúlt bő egy évben végletekben működött az ingatlanpiac: volt, hogy teljesen megállt, de voltak olyan időszakok is, amikor rekordok dőltek meg. Ercsey-Orbán Péter, a

A pandémia miatt tavaly elhalasztott Horizont Fesztivál 2021-ben nyáron tér vissza. A Miskolci Balett meghívására a városba érkeznek a hazai és külföldi táncvilág legkülönlegesebb produkciói,

Világszerte tizennégy éve, Magyarországon 2010 óta ünneplik a lemezboltokat és rendezik meg a Record Store Day-t. A ritkaságokat gyűjtő, zeneértő és zeneszerető közönség legnagyobb örömére

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője