2025. december 23., kedd - Viktória

Hírfigyelő

A járványügyi helyzet a hazai ingatlanpiaci szektort is átalakította: a tavalyi évben komoly befektetői érdeklődés mutatkozott a logisztikai szegmens iránt, ugyanakkor a kiskereskedelmi és a

A koreai központú prémium gumiabroncsgyártó 365 napos kiterjesztett garanciát vállal új teherabroncsaira, ezzel segítve a fuvarozókat. A jótállás a defektek mellett véletlen sérülésekre is kiterjed,

Megérkezett a tavasz, ilyenkor nem csak a testünk-lelkünk megújításán gondolkozunk, hanem bizony az otthonunkén is. A legtöbben ilyenkor vágnak bele a régóta halogatott festésbe, tapétázásba,

Decentralizált, azaz központi szereplő nélküli kriptotőzsdét indít a leghíresebb magyar digitális pénz, a Hungarian Vizsla Inu (HVI) csapata. A VizslaSwap nevű új felületen végig a

A 79. művészeti aukció kiállításával nyitotta meg kapuit csütörtökön az új BÁV ART Aukciósház és Galéria Budapesten a Szent István körút 3. szám alatt -

A komáromi eseményen a kiállított járművek megtekintése mellett számtalan kísérő programon vehetnek részt az érdeklődők. Több 100 veterán autó és szórakozás várható a településen.

Vurstli és körhinta, Robur-túra és Vitéz László, kézműveskedés és játékudvar várja a látogatókat a Skanzenben május 1-én. A majálisozók idén is változatos programokkal találkozhatnak a

Villány borvidéke újra várja a látogatókat, ahol természetesen a boré a főszerep. Ezen a rendezvényen májusfaállítás, rengeteg zenei műsor, magyar táncház és latin tánctábor is

Egy nagyszabású rendezvény, mely már sokadik alkalommal kerül megrendezésre Zalaegerszegen. A szervezők sok szeretettel várják a vendégeket az ingyenes, szabadtéri gasztronómiai és családi programokra.

Hamarosan begurulnak a legfinomabb ételeket hozó járművek Egerbe is. A manapság nagy érdeklődésnek örvendő street food ételek egyre nagyobb területeket hódítanak meg. A felgyorsult élet,

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője