2025. december 23., kedd - Viktória

Hírfigyelő

Ingyenes és profi szoftvert használhat, amely sokat segíthet a vállalatának, vállalkozásának. A Document Capture Suite egy egyszerűen használható megoldás az elektronikus dokumentumok egyetlen gombnyomással történő

A tavaly az év vállalatának megválasztott társaság már több mint hatvan elismerést gyűjtött be megalakulása óta.

Második helyezést ért el október végén egy magyar csapat Los Angelesben a 2019-es Mobile World Congressen, egy mesterséges intelligenciával foglalkozó rangos amerikai verseny döntőjén. A

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) levélben megkereste Karácsony Gergelyt, és azt kérte, hogy a főpolgármester fogalmazzon meg olyan ajánlást a budapesti kereskedelmi vállalatoknak, amelyben

Jövőre csupán két munkanap-áthelyezéssel kell tervezniük a munkáltatóknak és a munkavállalóknak - írja az RSM blogja.

Ha Budapesten nem épül meg, Debrecen befogadná a Magyar Innováció Házát, és megrendezné a 2023. évi atlétikai világbajnokságot is - erről szóló szándéknyilatkozatot fogadott el

A többszintes, faszerkezetű épületet víz nélküli száraz technológiával kivitelezi a világkiállításon a WHB és az Épkar.

Egyre inkább a hatékonyságnövelés és a wellbeing kerül az irodafejlesztési projektek középpontjába, de mit várnak a munkavállalók? Igaznak bizonyul a közhely, miszerint nem minden a

A Lisszabonban megrendezésre kerülő Web Summit Európa legdinamikusabban növekvő technológiai konferenciasorozata, illetve kiállítása, mely a magyar startup cégek számára is bemutatkozási lehetőséget jelent. Az idei,

Idén ünnepli 20. születésnapját a Westend, Magyarország legismertebb bevásárlóközpontja. Az évente több mint 20 millió látogatót fogadó pláza új arculattal, valamint számos új szolgáltatással és

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője