2025. december 23., kedd - Viktória

Hírfigyelő

A koronavírus-járványhelyzet kedvező alakulására reagálva Szlovákiában május 6-án egyszerre lép érvénybe a korlátozó óvintézkedések feloldásának második és harmadik szakasza.

A Google-nek régóta van már videótelefonálós szolgáltatása, de a Meetet eddig csak a szervezeti felhasználók vehették igénybe. Ez most változott, és már van, aki a

Negyvenhét "ínséges" nap után újranyitottak a hazai Ikeák.

Ne maradjon le, segítünk meglépni a következő lépést!

A Hungexpo októberi időpontokra tette át saját kiállításait, és számos nem saját rendezvény is az őszi vásárnaptárba került át – többek között erről és a

Nyilvánosan is közvetíthetőek vele a videokonferenciák.

Nemrég kijött a Budapest Research Forum irodapiaci jelentése 2020 első negyedévéről, amely még szinte alig mutat valamit a koronavírus-járvány hatásairól. Az adatokról és a jövőbeni

Az utazásra szakosodott startupok egymás után ontják innovatív ötleteiket a koronavírus-járvány idején is – erről beszélt Rasztovits Dávid, a Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Trend

Habár a járvány végéről még korántsem beszélhetünk, Európában már vannak arra mutatkozó jelek, hogy lassul a fertőzés terjedése.

Felgyorsította a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések feloldását a cseh kormány.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője