2026. április 12., vasárnap - Gyula

Archívum

Csehország felgyorsította a korlátozások feloldását

2020-04-24 520

Felgyorsította a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések feloldását a cseh kormány.

Míg az április közepén elfogadott forgatókönyv szerint a márciusban bezárt üzletek, szolgáltatások, piacok és iskolák öt szakaszban legkésőbb június 8-án nyíltak volna meg, a kormány csütörtöki döntése alapján ez már május 25-én lehetővé válik.

"A kormány természetesen több forgatókönyvet készített, s a korlátozások feloldásának felgyorsítása azon alapul, hogy eddig sikerült ellenőrzés alatt tartani a járvány terjedését, és a helyzet fokozatosan javul" - jelentette ki Karel Havlícek kormányfőhelyettes, ipari és kereskedelmi miniszter a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Minden újabb lépés előtt figyelembe fogják venni az aktuális járványhelyzetet - tette hozzá.

Az új forgatókönyv szerint az eredetileg tervezettnél mintegy két héttel korábban nyithatnak ki egyebek között a nagyobb boltok, a vendéglők kerthelységei, a fodrászszalonok, a kiállítások, múzeumok és az állatkertek is. Utolsóként pedig teljes egészében megnyithatnák kapuikat a nagy bevásárlóközpontok és a szállodák is. Engedélyezve lesz bizonyos feltételek mellett a legfeljebb 50 személyes családi, társadalmi és kulturális rendezvények megtartása is.

Minden esetben szigorú higiéniai előírások lesznek érvényben, amelyek betartásáért a tulajdonos, az üzemeltető vagy a szervező lesz a felelős - húzta alá a kormányfőhelyettes. Havlícek szerint a cseh normalizációs forgatókönyv a mostani kormánydöntéssel lényegében összhangba kerül a Németországban és Ausztriában hozott hasonló intézkedéscsomagokkal. Az arcmaszkok kötelező használata a köztereken azonban továbbra is érvényes, megszüntetéséről a cseh kormány nem tárgyalt.

Érvényben marad az a döntés is, hogy a szünetelő iskolai oktatást az idén már nem újítják fel teljes egészében. Az általános iskolások többsége május második felében térhet vissza a padokba. A végzős középiskolások számára lehetővé teszik az érettségi vizsgákat, az egyetemek és főiskolák végzős hallgatói számára pedig az államvizsgákat.

(Forrás: portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője