2025. július 26., szombat - Anna, Anikó

Hírfigyelő

Bár az új laptopok árai éppen az egekben járnak, sőt még a készletük is igen csekély a boltokban, mégis van lehetősége a felhasználóknak szinte pontom

Ruha, könyv, játék, bútor most nem kell a magyaroknak. Az iparcikkes boltok piacvesztése 600 milliárd forint volt tavaly, a mélyrepülésük pedig januárban is folytatódott –

Várhatóan májustól fogadja első vendégeit Pécs központjában a felnőttbarát Fibula Residence Hotel & Wellness.

Az egyik globális kereskedelmi szervezet előrejelzése szerint a lakosság átoltottságának növekedésével jelentősen több lesz a bevétel az üzleti célú utazásokból, de a 2019-es szintet még

A spenótot hívják segítségül biofizikusok, akik a nanotechnológia segítségével vezeték nélküli szenzorokként szeretnék használni a növényeket bizonyos anyagok és jelenségek kimutatására.

Az átoltottságnak csak lélektani szerepe lesz abban, hogy milyen hamar rendeződik majd az ingatlanpiac, de a koronavírus-járvány esetleges harmadik hulláma, illetve a hitelmoratórium vége negatív

A fél éven át tartó ötletverseny győztesei közönség nélkül, de kamerák előtt vehették át az első helyezésért járó díjaikat, egy COVID-biztos forgatás során. A versenyről,

Gyakran túlvállalod magad? Szeretnél végre „NEM”-et mondani a kérésekre „igen” helyett? Szeretnéd tudni, hogyan érvényesítsd a szándékaidat? Szeretnéd jobban menedzselni az idődet? Szeretnéd jól kezelni

Hungexpo Zrt. árbevétele a negyedére esett vissza tavaly az előző évihez képest, és az idei első negyedév sem kecsegtető.

Ha csak a bejelentett tervekre hagyatkozunk, a 2020-as évek az űrturizmus aranykora lesz, amelynek végén a turisták már nem csak űrrepülőgépekben utazva élhetik át a

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője