2026. április 8., szerda - Dénes

Újraindította a termelést nyírbogdányi üzemében a német Ricosta és létszámot fejleszt másik két magyar, ramocsaházi, illetve tiszaújvárosi
A Gyulai Húskombinátnak közel egymilliárd forint átmeneti hitelre lenne szüksége, hogy rendezni tudja sorait. Nemcsak a gyulai
Nemrégiben mutatták be a huszonhat éves magyar tervező, a Concorde Alapkezelő által támogatott és mentorált Tárnok Zsolt
A térség szinte minden munkaügyi szakembere egyetért abban, hogy a dél- és a nyugat-dunántúli régió megyéiben a
Hatalmas mennyiséget, a gázolaj közel felét ellopják a mozdonyokból a magyar vasútnál, ami évente durván ötmilliárd forintos
Egyre népszerûbb külföldön a magyar orvosképzés. A fiatal doktorokat tárt karokkal várják a legtöbb nyugat-európai országban, mint
A CompLex cégnyilvántartási adatai alapján a tavaly megszûnt 33 812 cégből 5298 volt felszámolt vállalkozás, melyek 242
Siófok gazdasága, és különösen az idegenforgalom összeomlana a helyi roma lakosság nélkül – így fogalmazott a
Kép- és hangrögzítésre alkalmas tollakat és karórát foglaltak le a pénzügyőrök Ferihegyen, az eszközök a Távol-Keletről érkeztek.
Az intelligens vezérlőrendszer nagy előnyt jelentett a bonyolult terepen. A Budapesti Mûszaki Főiskola kandós csapata nyert a

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője