2026. június 9., kedd - Félix

Archívum

Forgóeszközhitel segíthet az élelmiszercégeken

2009-06-02 393
A Gyulai Húskombinátnak közel egymilliárd forint átmeneti hitelre lenne szüksége, hogy rendezni tudja sorait. Nemcsak a gyulai cég van bajban, több élelmiszeripari üzemnek vannak finanszírozási problémái. A forgóeszközhitel segíthetne rajtuk, de mindannyiuknak nem elegendő az erre szánt 30 milliárd forint.
 

 

Bármennyire igyekezett, az utóbbi hónapokban nem kapott forgóeszközhitelt a Gyulai Húskombinát – számolt be a Kossuth Rádió csütörtöki Krónikája. Pedig többszörös fedezetük van a hitelhez, és ezt a húskombinát számláit kezelő, külföldi tulajdonban lévő két kereskedelmi bank is tudja. Ruck János vezérigazgató most abban reménykedik, hogy cége eredményesen részt vehet abban a harmincmilliárdos programban, amely éppen az élelmiszeripari vállalkozások tartós forgóeszközhiteleihez ad bankgaranciát. A megrendelt termékek legyártásához lenne szükségük hétszázmilliós hitelhez, ám az igazgató nem bízik abban, hogy ezt meg is kapják, a hírek ugyanis százmilliárdos nagyságrendû igényekről szólnak.

A Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese, Aladics Sándor azt mondta a Krónikának, hogy május végén, június elején indul a program, aminek lényege, hogy a Fejlesztési Bank garanciát ad kereskedelmi pénzintézeteknél felvett hitelekhez. Aladics azt egyelőre nem tudja megmondani, elég lesz-e ez a pénz. Először ez a harmincmilliárd fogyjon el, utána tudjuk bővíteni ezt a garancialehetőséget – teszi hozzá. A kis- és középvállalkozások is kaphatnak egyébként forgóeszközhitelt, vagyis a nagyobbakon kívül ők is átvészelhetik a válságot – nekik száznegyvenmilliárdos hitelkeret van – mondta az MFB vezérigazgató-helyettesétől.

Gyula fideszes képviselői civil szervezetekkel együtt indultak Budapestre egy úgynevezett kolbásztúrára, tulajdonképpen azért, hogy kérjék a kormány segítségét. Az élelmiszeripari cég a helyi önkormányzattól is kért segítséget, de a város egymaga nem képes kivezetni az üzemet a krízishelyzetből, csak részmegoldásokkal tud közbelépni. Ilyen lehet például a helyi iparûzési adó, vagy a közüzemi számlák fizetésének átütemezése.

Figyelemfelhívásul hétfőn reggel indult Gyuláról a Kolbásztúra-küldöttség helyi fideszes képviselők szervezésében, helyi civil szervezetekkel együtt Budapestre, hogy a Gazdasági, illetve a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban átadják azt a kérelmüket, amelyben kérik a kormány és a szaktárcák hatékony közremûködését a Gyulai Húskombinát megmentéséhez.

Dr. Görgényi Ernő városi képviselő elmondta, nem szeretnék, ha a világhírû gyulai kolbász lekerülne az üzletek pultjairól, és emberek tömegei kerülnének a gyár likviditási gondjai miatt az utcára. Az akció szervezői útban a főváros felé tíz településen állnak meg, hogy kóstolóval egybekötött demonstráción hívják fel a jelenlévők figyelmét a Gyulai Húskombinátnál kialakult válsághelyzetre – tudósít a Krónika.

(Forrás: www.elelmiszer.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője