2026. június 9., kedd - Félix

 A fukusimai nukleáris katasztrófát emberek okozták, erre jutott az ügyben vizsgálódó japán parlamenti bizottság, írja a BBC.
{mosimage}Oroszország ragaszkodik ahhoz, hogy a 2009-es megállapodás szerinti földgázmennyiséget szállítsa Ukrajnának - jelentette ki Alekszej Miller, az

Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában kedden - közölte a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei ügyelete.  Az MTI

Levelet írt cége, a Berkshire Hathaway részvényeseinek a világ második leggazdagabb embere, Warren Buffett, melyben bejelenti, hogy
Londoni elemzők szerint a tavalyinál jóval gyengébb, kihívásokkal teli évük lesz növekedési szempontból a tágabb értelemben vett
Több tízezer, de akár százezer Malév-jegytulajdonos is hiába fut a pénze után - ez derült ki

ImageFogamzásgátlás azóta létezik, amióta az emberiség, hiszen a szexualitás végigkíséri életünket, napjainkat. Természetesen

ImageMûtétek, sérülések, égések sebgyógyulása után képződő hegek kezelésére.
A Contractubex® különböző típusú
Választott bírósághoz fordult a francia Suez Environnement cég: 32 millió euróról, azaz a jelenlegi árfolyamon mintegy
A Magyar Bankszövetségtől várják azt a javaslatcsomagot, mely az eddiginél sokkal szélesebb körben kínálna megoldásokat
1. oldal / 18

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője