2025. december 8., hétfő - Mária

Üzleti hírszerzés - csütörtök, 14 augusztus 2025

Az Otthon Start programnak köszönhetően az év utolsó hónapjaiban 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen az egy évvel korábbihoz képest – közölte a K&H.

Már 2026-ban elindulhat 20–25 ezer új lakás fejlesztése a 3 százalékos hitelprogram keretében, ami a kivitelezés és előértékesítés alatt álló projektek számát közel megduplázhatja a

A budapesti rozsdaövezetek kihívásairól és lehetőségeiről szóló négyrészes cikksorozatában a portfolio.hu a fővárosi barnamezős területek helyzetének áttekintésétől a kormányzati programok ellentmondásain át a

Az egyéni bemutatókat a Lánchíd és Margit híd közötti szakaszon repülik a pilóták, amelyeket a pesti és budai rakpartokról lehet megtekinteni.

Egy koncert: hangjegyekből és érzelemből épülő emlékmű. Leslie Mandoki öt évtized szabadságvágya szólal meg a Budai Várban, ahol múlt, jelen és a jövő dallamai egyesülnek.

Az idei Tűz és Fények játéka ismét azt a célt hordozza, hogy miközben büszkeséggel tekintünk az égre, magunkba szívjunk valamit ebből a gazdag múltból, és

Bodrogi Gyulával és Süsüvel is találkozhatnak a családok a Varázsligetben A Szent István Nap rendezvénysorozata idén is színes programkavalkáddal várja a családokat. A legkisebbeknek szóló

Idén 39. alkalommal várjuk az érdeklődőket a Mesterségek Ünnepén! 2025. augusztus 17-20. között. Az előző évekhez hasonlóan a Budai Vár Polgárváros részén kerül megrendezésre a

A belváros szívébe, a Vörösmarty térre elhozzuk az ország legjobb csárdáinak legkedveltebb ételeit, és egy ünnepi asztalhoz ültetjük az országot. Emellett élményt, programokat és népzenei

Idén is vár a Hősök Útja a Budai Várban, ahol játékos formában élheted át a magyar

1. oldal / 3

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője