2025. augusztus 23., szombat - Bence

Versenypiaci hírek

Újabb sportkomplexumba kerül a legmodernebb energiaelosztás

2024-05-30 513

Az utánpótlásképző Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiában is Siemens-elosztóberendezéseket telepítettek. A Velencei-tó melletti Sukorón idén év végén zárul a 2020 decembere óta működő Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia, Magyarország első államilag támogatott kajak-kenu akadémiájának fejlesztése. A háromszoros olimpiai bajnok és harmincegyszeres világbajnok kajakozó nem csupán névadója, hanem elnöke is a sportkomplexumnak, amit a magyar kajak-kenu sport kiemelkedő utánpótlás-műhelyének szánnak.

A 10 hektáron elterülő, összesen 24 ezer négyzetméter alapterületű akadémia két épületből és számos, hivatalos sportrendezvények megtartására is alkalmas szabadtéri sportpályából áll. A Főépületében többek között helyet kapnak a különböző funkcionális egységek, például egy tanmedence, úszómedence, tornacsarnok, egy 66 szobás kollégium, étterem, irodák, illetve egy 400 fős konferenciaterem is. A Hajótároló épület pedig mintegy 4500 négyzetméteren fedett tesztpályaként és mérési központként, valamint a kajak-kenu, illetve az evezős hajók tárolóhelyiségeként szolgál.

A sportkomplexum kiegyensúlyozott és biztos energiaellátáshoz a kisfeszültségű energiaelosztási rendszer készülékeit és elemeit a Siemens Zrt. szállította; ezeket a VK Elektrocom Kft. szerelte készre, és a WHB Elektro Kft. telepítette villamos kivitelezőként. Így az alaplétesítményben és a hajótároló épületben több mint száz Siemens Sivacon és Alpha elosztóberendezés teljesít szolgálatot, azaz gondoskodik arról, hogy áramot kapjanak az épületben működő berendezések.

A Siemens Zrt. számára nem ismeretlen a sportlétesítmények világa: közép- és kisfeszültségű energiaelosztási megoldásait több jelentős komplexumban használják országszerte. Ezek közé tartozik például a tavaly debütált, alapüzemmódban is 15 ezer férőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ, valamint a szegedi kézilabdacsapatoknak otthont adó Pick Aréna is.

I Forrás: www.siemens.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

More details
CA Immo teljesen kiadta a felújított varsói irodaházát

CA Immo teljesen kiadta a felújított varsói irodaházát

More details
Kínálati hiány a prágai irodapiacon

Kínálati hiány a prágai irodapiacon

More details
Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

More details
A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

More details
A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője