2026. július 1., szerda - Annamária

Üzleti hírszerzés - szerda, 13 március 2024

Hallás- és látássérültek kapnak mostantól kiemelkedő figyelmet a Gundel étteremben. A felszolgálók megtanulták az alapszintű jelnyelvi kommunikációt angol és magyar nyelven is, a látássérültek pedig

A covid alaposan átírta a munkaerőpiacot, ennek hatásai pedig a mai napig érezhetőek. Akik korábban még csak gondolkodtak a szakmaváltáson, ma már többnyire más területen

Egyre inkább megváltozik az ingatlanértékesítők és vásárlók igénye, amit az is alátámaszt, hogy sokan már saját maguk hirdetik az eladni kívánt házat, lakást vagy telket

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni.

Már 10 éve részese a magyar vállalkozások életének a Billingo online számlázó, ami most ünnepli megalapításának 10. évfordulóját. A cég elsősorban a mikro-, kis-, és

Az utóbbi hónapokban több baljós hangulatú hír is felütötte a fejét az IT piaccal kapcsolatban. Pár hónapja bezárt az ország egyik legismertebb programozó bootcampje, nemrég

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője